Tolongás az internetes áruházakban

Vágólapra másolva!
Nem látszik a válság a webáruházak forgalmán. A internetes üzletek nagy keresletről számoltak be, igaz, a kiskereskedelmi szektor szóban forgó szegmense csak lassan fejlődik - írja a Népszabadaság.
Vágólapra másolva!

A karácsonyi szezonnal még nincs vége, a magyarországi internetes áruházak jelentős, tavalyhoz képest 40-50 százalékos forgalombővülést értek el. Tehát a válság negatív hatásait nem érzékelik a webáruházak.

A világhálón keresztül történő kereskedelem motorja az elektromos cikkek adásvétele. Várkonyi Balázs, az Extreme Digital ügyvezetője a Népszabadság online boomról beszélt, mint mondta a cég tavalyi 7 milliárd forintos árbevétele idén 8 milliárd forintra gyarapodik, és a világhálón keresztül történő értékesítés ennél jóval nagyobb arányban bővült. Mecésri Ildikó, az eBolt illetékes vezetője ehhez azt tette hozzá, hogy a mostani karácsonyi szezonban 40 százalékos bővülést tapasztaltak.

A hazai netes kereskedés második legnagyobb szegmense a könyvkereskedelem. Dietrich Tamás, a Bookline.hu vezérigazgatója elmondta, hogy míg hagyományos könyvesboltjuk forgalma stagnál, addig az interneten 46 százalékkal több könyvet adtak el darabszám tekintetében december közepéig, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

A nagyobb webáruházak látványos fejlődése elsősorban azzal magyarázható, hogy még kezdetleges állapotban van a piac, vagyis bőven van tér a bővülésre. Az internetes üzletek idén várható 60-70 milliárd forintos forgalma töredéke a 3000 milliárdos teljes magyar kiskereskedelmi forgalomnak. Az online kereskedelem dinamikusabb gyarpoadásának egyébként gátat szab a viszonylag szűk kínálat, de még nagyobb problémát jelent a poetnciális vásárlók bizalmatlansága.