Szlovákia: túlzott áremelések az euró miatt

Vágólapra másolva!
Heves tiltakozásokat váltott ki Szlovákiában a Szlovákiai Fogyasztók Szövetségének (ZSS) "feketelistája", amelyen állítólag azok a vállalkozók és kereskedők szerepelnek, akiknél a december folyamán elvégzett ellenőrzések során túlzott méretű áremeléseket állapítottak meg.
Vágólapra másolva!

Több vállalkozó is azt állítja, hogy az állítólag ellenőrzött termékeket egyáltalán nem árusítja, illetve hogy azok árát nem emelte, közölte a hét végén a Markíza kereskedelmi televízió. A fogyasztók szövetségének listáján szereplő kereskedők 30-tól 180 százalékig emelték bizonyos esetekben az áraikat.

Szlovákiában január elsején vezetik be az eurót, és sok az ellenőrzés, hogy megelőzzék az indokolatlan áremeléseket. December 20-án életbe lépett az a rendelet is, amely szerint az indokolatlan árdrágítás nagyon szigorúan - akár szabadságvesztéssel is - büntethető.

Az állítólagos indokolatlan áremeléseket néhányan rossz viccnek tartják. - Valaki szórakozik velünk, mert a listán bírált, állítólag megdrágított ételek nem is szerepelnek az étlapunkon - jelentette ki egy vendéglős a televízióban.

Az érintett vállalkozók és kereskedők most azt tervezik: ha nem kérnek tőlük az illetékesek nyilvánosan elnézést, akkor esetleg jogi úton vesznek elégtételt a fogyasztók szövetségén.

A Pravda című napilap szerint eddig leginkább szállodák, vendéglők és különféle üzletek vannak a feketelistán, amely nyilvánosan hozzáférhető az interneten, és folyamatosan bővül. Az indokolatlan drágítás 30-tól 180 százalékig terjed.