Ketten távozhatnak a monetáris tanácsból

Vágólapra másolva!
Nem kell új tagokat választani a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsába, ha két jegybankár, Kopits György és Oblath Gábor a Költségvetési Tanácsban folytatja munkáját.
Vágólapra másolva!

Ha az Országgyűlés megválasztja Kopits Györgyöt a Költségvetési Tanács elnökének, és Oblath Gábort az újonnan felálló testület tagjává, akkor a két szakember le fog mondani a jegybank monetáris tanácsi tagságáról - tájékoztatta az [origo]-t a jegybank.

A jelenleg hatályos - 2007-ben módosított - jegybanktörvény alapján a monetáris tanács létszáma legalább öt, legfeljebb hét fő, ám utóbbi feltétel a jelenlegi tagok tagok mandátumát nem érinti. Kopits György és Oblath Gábor esetleges távozásával 9-re csökken a testület létszáma, így nem kell új jegybankárokat választani.

Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön jelentette be, hogy Kopits Györgyöt jelöli a Költségvetési Tanács elnöki posztjára. A háromfős testületbe Simor András és Kovács Árpád jelöl egy-egy tagot, a jegybankelnök Oblath Gábor, az Állami Számvevőszék elnöke pedig Török Ádámot látná szívesen a tanácsban.