Védjegyet kaphat a magyar disznó

Vágólapra másolva!
A dioxinos ír sertéshús miatt felgyorsult a Minőségi Magyar Sertéshús védjegy bejegyzési folyamata, ám a logóval kapcsolatos marketingtevékenység miatt még így is két évig nyúlhat a bevezetés - tájékoztat a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Sákán Antal, a Magyar Sertéstartók Szövetségének elnöke elmondta, hogy már két éve tárgyalnak a logó bevezetéséről, de ez most már nem várhat tovább. Ahhoz, hogy a védjegy valóban hatásos legyen, a kesreskedők és a feldolgozók összefogására lenne szükség. Jó jel, hogy a kezdeményezést örömmel fogadták a pápai húsüzemnél és a Spar Magyarország Kft.-nél is. A védjegy bevezetését a tervek szerint uniós támogatások is segítenék.

Sákán ugyanakkor hozzátette, hogy a folyamat sertéstartóknak plusz költségekkel is jár: azonosításhoz szükséges mintavételeket és állatjóléti beruházásokat is jár illetve a gmo-mentes takarmányozást a tenyésztőknek kell vállalni.

Ennek ellenére a sertéstartók már most érzik az összefogás első előnyét: a Magyar Minőségi Sertéstartó Integrációs Kft. Tevékenysége a tavalyi év második felében már nyereséges volt. A magyar vágóhidakkal sikerült ugyanis elfogadtatni, hogy a német-holland árakhoz igazítsák a magyar felvásárlási árakat is - mondta el Sákán Antal a Napinak.