Rossz eredménye miatt leépít a Microsoft

Vágólapra másolva!
Ötezer dolgozójától válik meg a Microsoft a cég csütörtöki bejelentése szerint - írja a CNN Money. A cég a nemzetközi gazdasági légkör kedvezőtlen változásaival indokolja a leépítést.
Vágólapra másolva!

A leépítés első köre, amely mintegy 1400 embert érint, azonnal esedékes. A további elbocsátások legkésőbb 2010 júniusáig több lépcsőben következnek. A cégnél úgy kalkulálnak, hogy 2009 folyamán a megtakarítási program 1,5 milliárd dolláros csökkenést fog eredményezni a működési, és 700 millió dollárost a tőkeköltségek területén.

"Az előző negyedév során a gazdasági aktivitás sokkal jelentősebben csökkent, mint ahogy azt vártuk, ezért gyorsan reagáltunk, költségstruktúránkon javítotva" - mondta Chris Liddell, a vállalat pénzügyi igazgatója.

A cég egyúttal azt is közzétette, hogy második negyedéves nyeresége elmarad az elemzők által várttól, így valószínűleg a kedvezőtlen gazdasági környezet nem önmagában, hanem a társaság profitjára hatva késztette a vezetőket az elbocsátással kapcsolatos döntés meghozatalára.

A társaság 4,17 milliárdos profitot könyvelt el, ami 11 százalékos visszaesés a tavalyi utolsó negyedév eredményéhez képest. Ez részvényenként 47 cent nyereséget jelent, ami elmarad a 49 centes szakértői várakozástól. A Microsoftnak azért árbevételét sikerült növelni, 16,37 milliárdról 16,63 milliárd dollárra. Ez 2 százalékos bevételnövekedést jelent.