Az őstermelők miatt több a vállalkozó

Vágólapra másolva!
2008. december 31-én a regisztrált gazdasági szervezetek száma 1 millió 654 ezer volt, 329 ezerrel több, mint egy évvel korábban, ezen belül a II. félévi növekedés mértéke 30 ezer. Az emelkedés döntően az őstermelők kötelező adószámkiváltása miatt következett be. A bejegyzett vállalkozások száma 328 ezerrel, a nonprofit szervezeteké 1300-zal nőtt. A költségvetési és társadalombiztosítási szervezetek száma 380-nal csökkent.
Vágólapra másolva!

A regisztrált vállalkozások számának nagymértékű emelkedését a nyilvántartott egyéni vállalkozások számának első negyedévi kiugró növekedése okozta. A 2008. január 1-jével hatályba lépő új áfatörvény kimondja, hogy adóköteles tevékenységet csak adószámmal rendelkező adóalany folytathat. Ezért azoknak az őstermelőknek is regisztráltatniuk kellett magukat az APEH-nál, akik eddig még nem rendelkeztek adószámmal. Így a vállalkozások száma az elmúlt 12 hónapban 26,6%-kal nőtt.

A KSH 561 ezer társas vállalkozást tartott nyilván, 5,7%-kal többet, mint egy évvel korábban. A legnagyobb mértékben a korlátolt felelősségű társaságok száma emelkedett: 12 hónap alatt 35 ezerrel (13,5%-kal), az év végén meghaladta a 292 ezret. A másik népszerű gazdálkodási forma, a betéti társaságok száma az elmúlt évben 6 és fél ezerrel (3%-kal) csökkent, számuk december 31-én 212 ezer volt. Továbbra is e két gazdálkodási forma teszi ki az összes társas vállalkozás közel 90%-át.

2008 II. félévének végén a nyilvántartott egyéni vállalkozások száma 1 millió volt. Számuk az első félévben 282 ezerrel, a másodikban 15 ezerrel, összességében 42,3%-kal, 297 ezerrel nőtt az őstermelők kötelező adószámkiváltása miatt. A regisztrált egyéni vállalkozók 40%-ának volt vállalkozói igazolványa, számuk 6%-kal, 26 ezerrel csökkent a 2007. decemberi állapothoz képest.

A regisztrált vállalkozások székhely szerinti területi eloszlását is befolyásolta az őstermelők regisztrációja: az alföldi régiók részesedése emelkedett. 2008 II. félévének végén a vállalkozások 33,8%- át Közép-Magyarországon, 15,2%-át az Észak-Alföldön, 14,5%-át a Dél-Alföldön tartották nyilván; a többi régióban egyenként 8,8-9,5%-ukat. A társas vállalkozások aránya Közép-Magyarországon kiemelkedő: 53,2%; a többi régió részesedése 6,7-8,8% volt.

Az egyéni vállalkozások területi eloszlása kiegyenlítettebb: Közép-Magyarország 23,0%-os részesedését az Észak-Alföld 18,8%-kal, a Dél-Alföld pedig 17,9%-kal követi, a többi régió részaránya 9,5-10,5% volt. A vállalkozásokat főtevékenység szerint vizsgálva a nemzetgazdasági ágak közötti eloszlásuk jelentős átrendeződést mutat az őstermelők kötelező regisztrációja nyomán.

A legtöbb vállalkozást továbbra is az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás nemzetgazdasági ágban tartják nyilván, ám a második helyre a mezőgazdaság lépett. Előbbi részesedése az összes vállalkozás számának 30,7%-a, utóbbié 24,9%. További jelentősebb ágazatok a kereskedelem, javítás (13,2%), az építőipar (6%), az egyéb közösségi, személyi szolgáltatás (5,3%), valamint az ipar (5,2%).

2008-ban 422 ezer új vállalkozást jegyeztek be, ebből 71 ezret a II. félévben. Az őstermelők kötelező regisztrációja miatt az egyéni vállalkozások bejegyzéseinek száma kiugróan magas volt az I. félévben: összességében 367 ezer új regisztráció történt az év folyamán, ebből 44 ezer a júliustól decemberig terjedő időszakban. Az újonnan bejegyzett társas vállalkozások száma 2008-ban 50 és fél ezer volt, a II. félévi bejegyzések száma némileg elmaradt az I. féléviektől, de 25,3%-kal meghaladta az előző év hasonló időszakában történt regisztrációk számát.

A legjelentősebb mértékben a korlátolt felelősségű társaságok bejegyzéseinek száma emelkedett: 40,3%-kal haladta meg a 2007. II. félévi szintet. A korlátolt felelősségű társaságok népszerűségében jelentősen közrejátszik, hogy a cégalapításhoz szükséges alaptőke mértéke nagymértékben csökkent. Míg a jogi személyiségű gazdasági társaságok bejegyzéseinek száma emelkedett, addig a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok regisztrációinak száma visszaesett a 2007. II. félévi szint 53,2%-ára. A betéti társaságok új bejegyzéseinek száma 46,8%-kal csökkent az előző év II. félévéhez képest.