Vágólapra másolva!
A Bayer AG német gyógyszer- és vegyipari cég 58 százalékkal növelte tavalyi utolsó negyedévi adózott eredményét a nehezebbé vált piaci körülmények között is. Azzal számol továbbá, hogy idén tovább nő a nyereség egyes ágazataiban.
Vágólapra másolva!

A cég adózott eredménye 58 százalékkal 106 millió euróra bővült a decemberben záródott negyedévben az egy évvel korábbi 67 millióról. A Bayer negyedéves eladása 1,5 százalékkal 7,9 milliárd euróra mérséklődött.

Werner Wenning, a cég vezérigazgatója bizakodóan nyilatkozott az idei évről annak ellenére, hogy a világgazdaság fejlődését komoly kockázatok veszélyeztetik. Wenning várakozása szerint további nyereségnövekedésre lehet számítani az egészségügy és az agrobiológia területén, miközben jelentősen csökken a vállalat nettó adóssága.

Ezzel szemben komoly nyereségcsökkenést jósolt a cégvezető olyan termékek gyártása területén, mint például a ragasztók, a műanyagok.