Vágólapra másolva!
Az egyik lengyel pénzügyminiszter-helyettes szerint nincs szükség arra, hogy növeljék a költségvetés hiányát, bár a jelentős gazdaságnövekedési lassulás csökkenti a bevételeket.
Vágólapra másolva!

Elzbieta Suchocka-Roguska, aki a költségvetésért felelős a minisztériumban, azt mondta, hogy nem változtatnak a 18,2 milliárd zloty (4,87 milliárd euró) költségvetési hiánycélon, ami a GDP kevesebb mint három százaléka.

Előzőleg a pénzügyminisztérium egy másik miniszter-helyettese, Ludwig Kotecki, valamint a lengyel központi bank elnöke, Slawomir Skrzypek is utalt arra, hogy elképzelhetőnek tartják a deficit növelését a gazdaság bővülésének lassulása miatt.

Donald Tusk miniszterelnök többször hangsúlyozta, hogy ha kell, a költségvetés kiadási oldalán kurtít, de a hiánycélból nem enged.

Kotecki elmondta továbbá, hogy a folyó negyedévi GDP- növekedés üteme várhatóan 2 százalékra mérséklődik az előző negyedévi 2,9 százalékról éves szinten. Ugyancsak a tavalyi év azonos időszakához képest a jelenlegi negyedévben az ipari termelés alakulása negatív előjelű lesz.

Az elemzők azzal számolnak, hogy a lengyel kormány megvárja a félévet, amikor tisztább kép lesz arról, hogy miként alakult a költségvetés bevétele, és hogy mi várható az év hátralevő részében.