Vágólapra másolva!
A hagyományos élelmiszerüzletek száma 1400-zal csökkent tavaly, jórészt a vásárlási szokások változásának következtében - állaz ACNielsen Piackutató Kft.-nak az MTI-hez szerdán eljuttatott elemzésében.
Vágólapra másolva!

Összesen 19 935 általános élelmiszerüzletet regisztrált a Nielsen az elmúlt év végén. Ezzel szemben 2007 decemberében még 21 339 bolt volt Magyarországon.

A piackutató elemzése szerint a kereskedelem felgyorsult koncentrációja túlnyomórészt a legkisebb, 50 négyzetméteres és kisebb boltokat érinti, ezekből 1.100-zal kevesebb működött december végén, mint egy évvel korábban. Év közben ugyan sok új boltot nyitottak, de jóval többet zártak be. Az utóbbi időben a vásárlók választásában fő szemponttá vált, hogy szeretnének egy boltban megtalálni mindent, amire szükségük van. Keresik a nagy eladóterű üzleteket, amelyek láncai továbbra is terjeszkednek, és hálózataikat átlagosan 10 százalékkal bővítették múlt évben.

A boltszám a legnagyobb mértékben a diszkont csatornában emelkedett, azonban a hipermarketek, valamint a szupermarketek száma is bővült. Ennek eredményeként 2008 végén 566 diszkont, 137 hipermarket és 417 szupermarket - összesen 1119 nagyobb bolt volt Magyarországon, szemben az egy évvel korábbi 1016-tal. Az elemzés megjegyzi, hogy a Spar megkezdte a 177 Plus diszkont átalakítását szupermarketté, aminek következtében várható, hogy jelentősen átrendeződnek a piaci pozíciók.

A hagyományos kiskereskedelemben az 50 négyzetméteres és kisebb boltok száma 9 százalékkal, 11 390-re esett. Csökkent a vegyiáru kereskedések száma is: 2008 végén csak 2532 ilyen bolt volt, 11 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A negatív tendencia azonban csak Budapesten, Pest megyében és a Dunántúlon érvényesült, míg a keleti régiókban növekedett ezen boltok száma.

Az élelmiszer-kiskereskedelemben egyes kategóriáknál érzékelhető szerepet játszó patikák és benzinkúti shopok is terjeszkedtek: előbbiek száma 15 százalékkal, 2520-ra, utóbbiaké 14 százalékkal, 1360-ra nőtt 2007 decembere óta.