Jelentősen növelte nyereségét az Uniqa

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az Uniqa Biztosító 2008-ban 4,4 milliárd forint nyereséget ért el, szemben a 2007. évi 2,9 milliárddal, a 64,6 milliárdos díjbevétel viszont 2 milliárddal elmarad az előző évitől - számolt be az előzetes adatokról Othmar Michl elnök-vezérigazgató. Az eredményből 3,8 milliárd származott a nem életbiztosítási, 617 millió az életbiztosítási üzletágból.

Az Uniqa tavaly szanált tízezer kgfb-szerződést. Főleg a teherautók okoztak a befolyt díjnál jóval magasabb károkat, ezért ezeknél díjemelést hajtottak végre. A casco-biztosításoknál a társaság 10 százalék feletti bevételnövekedést ért el, miközben a teljes piac 3,2 százalékkal csökkent - mondta Ertl Pál, a biztosító nem életbiztosításokért felelős igazgatósági tagja.

Az osztrák központú Uniqa csoport múlt évi díjbevétele 10 százalékos növekedéssel 5,8 milliárd euró volt - szintén előzetes adatok szerint. Ausztriából származott 3,6 milliárd, Közép-Kelet Európából 1,26 milliárd, míg Nyugat-Európából 934 millió euró. Ez utóbbi 0,8 százalékos csökkenést mutat az egy évvel korábbihoz képest - az osztrák piac 2,3 százalékkal, míg a közép-kelet-európai 55,5 százalékkal nőtt.