Vágólapra másolva!
A decmberi 3,9 százalékos visszaesés után januárban - éves szinten - 2,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom. Az eladások jelentős részét - 91 százalékát - lebonyolító vegyes termékkörű üzletek - hiper- és szupermarketek, vegyesboltok - forgalma 1,6 százalékkal mérséklődött.
Vágólapra másolva!

Januárban 481 milliárd forintra rúgott a kiskereskedelmi forgalom, ami éves összevetésben 2,8 százalékos hanyatlást jelent. (A visszaesés elmarad a decemberitől, a múlt év utolsó hónapjában ugyanis 3,9 százalékos volt a csökkenés.)

A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a kiskereskedelmi eladások volumene az előző havihoz képest lényegében nem változott - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal.

A kiskereskedelmi forgalom 48 százalékát az élelmiszerüzletek bonyolították le, a bútor-, háztartásicikk-, építőanyag-kiskereskedelmi üzletek és az üzemanyag-eladások részesedése 14, illetve 13 százalékos volt, a többi üzlettípus pedig a 481 milliárdos forgalom negyedét mondhatta magáénak.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek januárban 1,5 százalékkal kisebb forgalmat értek el, mint az előző év azonos időszakában. 2008 januárjához képest az idei év első hónapjában az eladások jelentős részét - 91 százalékát - lebonyolító vegyes termékkörű üzletek - hiper- és szupermarketek, vegyesboltok - forgalma - a decemberi 1,8 százalékos hanyatlás után - 1,6 százalékkal mérséklődött; az élelmiszer-, ital-, dohányáruszaküzletek eladásai pedig 0,6 százalékkal csökkentek.