"A magyar kormány vagy béna kacsa, vagy Oroszország ügynöke" - bírálta a kabinetet a Mol-részvények orosz kézbe kerülése miatt Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke. A testület rendkívüli ülésén az MSZP-s képviselők többsége nem jelent meg, de a pénzügyminisztérium államtitkára és a miniszterelnök főtanácsadója is tagadta, hogy a kormány tudott volna az oroszok szándékairól. A Mol-vezér szerint több dolog is furcsa.

Hernádi szerint vannak furcsaságok
Több szempontból is furcsa az a módszer, ahogy az orosz Szurgutnyeftegaz vasárnap megvásárolta az osztrák OMV-től a Mol Nyrt. 21,2 százalékos részesedését - mondta szerdán, a parlament külügyi bizottságának rendkívüli ülésén Hernádi Zsolt, a magyar olajcég elnök-vezérigazgatója.
Az orosz vállalat előzetes bejelentés nélkül szerzett jelentős tulajdonrészt a Molban, sőt, Wolfgang Ruttenstorfer, az OMV vezérigazgatója egy múlt pénteken megjelent cikkben még azt mondta, idén biztosan nem értékesítik a részvénycsomagot. A hivatalosan közölt 1,4 milliárd eurós vételár pedig Hernádi szerint fillérre megegyezik azzal a "bekerülési költséggel", mint amennyibe a részvénycsomag megszerzése az OMV-nek került, vagyis az oroszok az aktuális tőzsdei ár kétszeresét fizették.
Hernádi azt mondta, mivel szabályos tőzsdei tranzakció történt, a Mol igazgatósága egyelőre pénzügyi befektetőnek tekinti a Szurgutnyeftegazt. Annak ellenére is, hogy az orosz olajcég saját honlapján "vertikális integrációval" magyarázta a tranzakciót, vagyis hogy a kitermelés mellett a feldolgozás és az értékesítés irányába is nyitni kívánnak. Hernádi szerint egyelőre nem lehet biztosan kijelenteni, hogy ellenséges felvásárlási kísérletről van szó, de barátságosnak sem lehet nevezni a Szurgutnyeftegaz lépését.
"Oroszország ügynöke"
"Az európai államok védekeznek az ilyen gazdasági behatolás ellen" - mondta Németh Zsolt, a bizottság fideszes elnöke. Szerinte jelenleg kérdéses, hogy Magyarország képes-e védekezni. "A magyar kormány vagy béna kacsa, vagy Oroszország ügynöke" - jelentette ki a bizottsági elnök, aki szerint "nagy valószínűséggel kizárható, hogy Gyurcsány Ferenc ne tudott volna arról, hogy mire készül Oroszország."
Németh úgy vélte, joggal feltételezhető, hogy az orosz terjeszkedés nem fog megállni 21 százaléknál. Arra emlékeztetett, hogy orosz cégek - amelyek a bizottsági elnök szerint közvetlenül az orosz külpolitika érdekeit szolgálják - már átvették Belorusszia és Moldávia energiacégeit, félig a szerb olajipari vállalatot, és szerinte most Magyarországon van a sor.
Egy esetleges orosz felvásárlás Németh szerint súlyosan veszélyeztetné Magyarország energiaellátásának biztonságát, mivel a gáz után a kőolaj terén is függő helyzetbe hozná az országot. Ez pedig "szélsőséges politikai kiszolgáltatottságot" jelentene - mondta Németh. Az orosz befolyás szerinte megakaszthatná azokat a törekvéseket, amelyek a több lábon állást segítenék: a Nabucco gázvezetéket, a térségi gázhálózatok kiépítését és a cseppfolyós gázterminál megvalósítását.
Nem tudtak róla
A bizottság üléséről Szabó Vilmos alelnök kivételével távol maradtak a szocialista képviselők, az SZDSZ-es Kovács Kálmánt pedig egy fideszes képviselő helyettesítette. Szabó szerint a Fidesz spekulációkra alapoz, ruszofób nézeteket képvisel, és belpolitikai érdekei mentén rendez színjátékot a Mol részvényeinek ürügyén.

Mindenki meglepődött - Hernádi mögött Keller László
"Az ügylethez sokkal több percepció kapcsolódik, mint tény" - mondta az ülésen Banai Károly, a miniszterelnök külpolitikai főtanácsadója, aki szerint a kormány számára is meglepetés volt a tranzakció, pedig a kormányfő márciusban találkozott Werner Faymann osztrák kancellárral és Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnökkel is. Banai szerint vannak ugyan olyan feltételezések, hogy a részvényszerzésnek köze lehet a Nabucco és a Déli Áramlat gázvezetékek versengéséhez, de olyan találgatások is napvilágra kerültek, melyek szerint a Szurgutnyeftegaz - amelynek tulajdonosi háttere nem ismert - szabadulni igyekszik a Kreml befolyása alól.
"Egy felelős politikustól elvárható, hogy előbb tájékozódjon, és utána alkosson véleményt" - támadta Némethet és a Fideszt az ülésen Keller László pénzügyminisztériumi államtitkár. Keller szerint a Mol ugyan stratégiai fontossággal bír, de mégiscsak egy tőzsdén jegyzett magáncég, az EU-alapszerződés pedig kifejezetten tiltja a tagállamoknak tőkemozgások akadályozását. Ez alól egy esetben lehetne kivételt tenni, ha Magyarország 1999-ben hozott volna ilyen korlátozó rendelkezést, de az Orbán-kormány ilyet nem tett - mondta Keller.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.