Jóváhagyta a Magyar Posta Zrt. munkahelyteremtő beruházását a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT), ennek alapján a posta plusz 700 dolgozónak tud munkát biztosítani - közölte az NVT kommunikációs ügynöksége szerdán.
Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy postakorszerűsítési és felújítási munkálatokról van szó, a 700 új munkahely így az építőiparban jelentkezik.
Az NVT jóváhagyta a Magyar Posta Zrt. 2009. évi üzleti tervének módosítását, ezzel lehetővé vált a 2,2 milliárd forint értékű beruházás és 200 millió forint értékű előrehozott karbantartás megvalósítása, amelyek 700 új munkahelyet jelentenek, megközelítőleg egy évig.
Tomecskó Tamás ismertetése szerint a beruházással nagy forgalmú postákat alakítanak nyitott pultossá a fővárosban és a nagyobb városokban. Több tucat posta újulhat így meg - tette hozzá. Az előrehozott karbantartást illetően pedig azt mondta: elsősorban 2011-2013-ban tervezett korszerűsítéseket végeznek el még az idén, példaként említette a makói és az aszódi posták felújítását.
Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója januárban azt mondta, hogy a 2008-as, várható 195 milliárd forint bevétellel szemben 201 milliárd forint bevételt vár 2009-ben, míg az üzleti nyereség a tavalyi 4,8 milliárd forinthoz hasonló nagyságrendű lehet.
Az NVT hozzájárult egyebek között a RADAR Holding Zrt. 85 százalékos részvénycsomagja értékesítésének másodszori meghirdetéséhez is, limitár meghatározásával és munkavállalói kedvezményes részvényjegyzési lehetőséggel.
Döntött a vagyontanács új nyilvános pályázat kiírásáról is. E szerint az állami tulajdonban álló, Budapest XII. kerület Ráth György u. 7-9. szám alatti ingatlan 5.990/51.972 tulajdoni hányadát adhatják vagyonkezelésbe, Rehabilitációs Központ létrehozása és üzemeltetése céljából.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.