Ismét lesz Szobi szörp, marad magyar kézben

Vágólapra másolva!
Napokon belül ismét megkezdődhet a termelés a szobi szörpüzemben. Az ország korábban legnagyobb szörpgyára ráadásul magyar tulajdonban marad. A Napi Gazdaság értesülései szerint a vevő 450 millió forintot fizetett a felszámoló Vectigalis Zrt.-nek, és már a jövő héten átveszi az üzemet.
Vágólapra másolva!

A tavaly nyáron indult felszámolásból egy Sári Tibor érdekeltségi körébe tartozó vállalkozás vette meg a szörpgyárat. A Szikrai Borászati Kft.-ben is érdekelt Sári Tibor kérdésünkre elmondta, hogy 30-50 fővel indul újra a termelés a Szobi Italgyártó Kft.-nek elnevezett gyárban; magyar árut termelnek majd - hangsúlyozta az új tulajdonos -, nem importtermékek forgalmazására rendezkednek be. Az idei árbevételről Sári Tibor egyelőre nem tudott nyilatkozni, de jövőre már több mint egymilliárd forintos forgalmat terveznek.

A Szobi az egyik legismertebb hazai márkának számít, értékét 150-200 millió forintra teszik. Az egykori piacvezető szörpcéget 1967-ben hét észak-magyarországi termelőszövetkezet alapította, 1990-től részvénytársasági formában működött tovább. A kilencvenes évek végén a francia Teisseire cég vette meg a Szobi Szörp Gyümölcsfeldolgozó Rt.-t, majd 2005-ben eladta két magánszemélynek. A tulajdonosváltás nem járt sikerrel, a céget 2007 augusztusában bezárták: kötelezettségállománya akkor 3,6 milliárd forintra rúgott, ennek felével a Raiffeisen Banknak tartozott. A vállalkozást a kólagyártó cseh Kofola vette volna meg 2007-ben, de végül elálltak az üzlettől.