Olajlopással vádolják az egykori milliárdost

Vágólapra másolva!
Ártatlannak vallotta magát Oroszország egykori leggazdagabb embere, Mihail Hodorkovszkij, akit újabb bűncselekményekkel vádoltak meg Moszkvában.
Vágólapra másolva!

Hodorkovszkijt és egykori üzleti partnerét, Platon Lebegyevet azzal vádolják, hogy elsikkasztottak, illetve elloptak 25 milliárd dollárnyi olajat a Jukosz leányvállalataitól - írja vezető cikkében kedden a Wall Street Journal (WSJ).

"Nem, nem ismerem el a bűnösségemet" - így reagált Hodorkovszkij a vádakra. Lebegyev is tagadta bűnösségét és a vádat hamisnak, illetve értelmetlennek nevezte. A 25 milliárd dollárnyi olaj nagyjából 350 ezer tonna olajat jelent.

Amennyiben mégis bűnösnek találják az egykori milliárdosokat, akkor akár 22 év is lehet a börtönbüntetés hossza. Hodorkovszkij 2003 óta van börtönben, 2005-ben csalásért és adóelkerülésért 8 évre ítélték.

Kedden jelentették be azt is, hogy a stockholmi kereskedelmi kamara választott bírósága befogadta négy spanyol befektetési alap keresetét, amelyben azok megfogalmazásuk szerint a Jukosz "elkobozása" miatt elszenvedett károk megtérítését követelik az orosz államtól.

Az alapok 2007-ben nyújtották be keresetüket. További három alap keresetét elutasította a stockholmi testület, mert úgy ítélte meg, hogy azok jogi státusa nem rendezett.