Nem teljesíti saját kritériumait az EU

Vágólapra másolva!
Az uniós országok tavaly jelentősen emelték államháztartási deficitjüket - derül ki az Eurostat legfrissebb jelentéséből. A statisztikai hatóság azt is közölte, hogy az államadósságot is növelték uniós szinten: az a GDP 61,5 százalékig ment fel az egy évvel korábbi 58,7 százalék után.
Vágólapra másolva!

Az uniós tagok tavaly alaposan felpumpálták költségvetési hiányukat - derül ki az EU statisztikai hatóságának szerdai jelentéséből. Miközben a GDP-arányos államháztartási deficithatár a maastrichti kritérium alapján legfeljebb 3 százalék és tavaly az EU egészében 2,3 százalékon tartották a kormányok ezt a rátát, a 2007. évi 1,5 után, kirívó deficitek jelentkeztek: elsősorban az íreknél, ahol 7,1 százalékot ért el, de a britek 5,5 és a románok 5,4 százaléka is riasztó, nem kevésbé a Görögország esetében mért 5 százalék. Összesen egy tucat állam sértette a 3 százalékos maximum normáját, köztük Magyarország is a 3,4 százalékkal.

A jó uniós átlagot nem kis részt a többletekkel rendelkezők - három ország - biztosították, így például Finnországnak 4,2 százalékos és Dániának 3,6 százalékos többlete lett.

Az Eurostat azt is közölte, hogy az államadósságot is szépen növelték uniós szinten: az a GDP 61,5 százalékig ment fel az egy évvel korábbi 58,7 százalék után(ami még a Maastrichti kritériumnak megfelelt). Az államadósság maastrichti kritériumszintje 60 százalék, így az egész EU együtt is átlépte azt a feltételrendszert, amit saját államainak külön-külön kellene teljesíteni.

Az államadósság különösen az euróövezet államaiban duzzadt tavaly, egészében 69,3 százalékáig az együttes GDP-nek. Egy évvel korábban még "csupán" 66 százaléknál tartottak. Ezen adatot illetően Olaszország vezette a rangsort (a GDP 105,8 százaléka volt az állam adósságainak összege), de Görögország 97,6 százaléknál, Belgium 89,6 százaléknál tartott a múlt év végén, miközben Magyarországon 73 százalék volt az adósság GDP-hez mért nagysága. Észtországnak viszont GDP-jének 4,8 százalékát érte el államadóssága 2008-ban.