Nem aktuális a fővárosi színházak magánosítása

Vágólapra másolva!
Elnapolta a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottsága csütörtökön délután a fővárosi színházak magánosításával és az egységes központi számítógépes jegyeladási rendszer bevezetésével összefüggő tanulmány tárgyalását. Horváth Csaba főpolgármester-helyettes szerint a megváltozott gazdasági környezetben nem aktuális a színházak magánosítása.
Vágólapra másolva!

Horváth Csaba (MSZP) elmondta, hogy a tanulmány decemberi elkészítése óta megváltozott a gazdasági környezet. Ezért jelenleg nincs gazdasági aktualitása a színházak magánosításának. Amellett, hogy a befektetői kedv és a források csökkentek, az előadóművészeti törvény által előidézett változások és az új központi finanszírozási rendszer miatt a fővárosnak is ki kell dolgoznia egy optimalizált finanszírozási modellt - jegyezte meg.

Rétvári Bence (KDNP) közölte, hogy a bizottság egyetértett annak a javaslatnak a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztésével, ami alapján Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ létesülne a VIII. kerületi Szentkirályi utcában. A cigány szervezetek véleménye megoszlott a központ létrehozásával kapcsolatban, a többség a javaslat ellen volt - tette hozzá.

Az MTI információi szerint a központnak helyet adó egykori iskolaépületet a főváros biztosítja, az állam pedig 900 millió forintot adna a kialakításra. A VIII. kerülettel ez ügyben előzetesen semmilyen egyeztetés nem volt. Így arról sem, hogy a palotanegyed egy állandó parkolási gondokkal küszködő szűk utcájában valósulna meg az országos jelleggel működő központ.

Rétvári Bence elmondta, hogy a Mikroszkóp Színpad beszámolója kapcsán kiderült az is, hogy a színház bevételeinek csak töredéke piaci jellegű, jobbára a közszolgáltatási szerződésből származik. Érdekességként említette a politikus, hogy a TV2-ben bemutatott Sas-kabaré is a közszolgáltatói szerződés része. Sas József igazgató arra nem adott választ, hogy ez a bevétel a színházé, vagy az ügyvezető betéti társaságáé-e. Csupán annyit mondott, hogy a színházé és a színészeké a bevétel - közölte a politikus.

Megjegyezte, hogy a beszámoló kapcsán nem esett szó arról, hogy szerdán másodfokú bírósági tárgyalás kezdődött az igazgató adócsalási ügyében. Ebben első fokon egy év, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre és 300 ezer forintra büntették a direktort, aki több tízmillió forintnyi adót és járulékot nem fizetett meg 1998 és 2001 között.

Levette napirendjéről a bizottság az Atrium mozi eladását célzó javaslatot is. A témát a gazdasági bizottsággal együttesen tárgyalják majd. Rétvári Bence érdekesnek tartja, hogy néhány hónap elteltével 300-ról 100 millió forintra csökkentette az ingatlan értékét a főváros vagyonkezelő társasága. Így az ingatlan értéke hasonló nagyságú lett, mint a vételár-ajánlat - jegyezte meg. Hozzátette, hogy a javaslat előterjesztője szerint az is csökkenti a vételárat, hogy műemlék jellegű felújítást igényel az épület.