Vágólapra másolva!
Akadályozta riválisait a szélessávú internetes szolgáltatások nyújtásában, és ezzel visszaélt piaci erőfölényével a legnagyobb szlovák és a lengyel távközlési vállalat - állította hétfőn az Európai Bizottság.
Vágólapra másolva!

A testület jelezte, hogy vizsgálatot indított mindkét ügyben. Amennyiben a gyanú beigazolódik, tetemes pénzbírságot szabhatnak ki a Slovak Telekom és a Telekomunikacja Polska cégekre. A brüsszeli testület a témáról kiadott közleményben azt is megállapította, hogy a kelet-európai EU-tagállamokban a teljes verseny kiépülése még mindig "a fejlődés korai szakaszában" tart.

A két országban az említett cégek rendelkeznek a fő infrastruktúrával mind a telefon-, mind az internet szolgáltatásokhoz, és így módjukban áll nehezíteni a piacon előretörni próbáló riválisok dolgát. Brüsszel szerint mindkét esetben akadályokat gördítettek az elé, hogy bizonyos szélessávú szolgáltatók hozzáférjenek hálózataikhoz.

Hasonló vádak miatt az EU két évvel ezelőtt jelentős bírságot rótt ki a spanyol távközlési monopóliumra. A most bejelentett vizsgálatok lezárására egyelőre nem állapítottak meg határidőt.