A szlovákoknak olcsóbb a szomszédoknál vásárolni

Vágólapra másolva!
Olcsóbban vásárolhatnak a szlovák állampolgárok a szomszédos országokban, mint Szlovákiában - derült ki abból a felmérésből, amelyet az UniCreditBank készített.
Vágólapra másolva!

A most nyilvánosságra hozott eredmény szerint az élelmiszereket leginkább Lengyelországban, míg az elektronikus fogyasztási cikkeket Lengyelországban és Magyarországon érdemes megvásárolniuk a szlovákoknak.

"A szomszédos országok valutái értékének csökkenése a nemzetközi gazdasági válság következtében, párhuzamosan az euró szlovákiai bevezetésével jelentősen módosították az árszínvonalakat" - magyarázta a helyzetet David Dereník, az UniCreditBank elemzője.

2007-hez viszonyítottak

A pénzintézet a mostani árakat a 2007-es árszínvonalhoz hasonlította. 2007-hez - és a szlovákiai stabil euróhoz - viszonyítva Lengyelországban 24 százalékkal, Magyarországon 23 százalékkal, Csehországban pedig 7 százalékkal lettek olcsóbbak az élelmiszerek a szlovákok számára.

Mindez természetesen kedvezőtlenül hat a szlovákiai üzletek forgalmára. Idén januárban a háztartásban szükséges dolgokat forgalmazó boltok forgalma 24 százalékkal, februárban pedig 42 százalékkal esett vissza Szlovákiában.