Tíz százalékos bérnövekedést hoz az új szja

Vágólapra másolva!
A 2010-es adócsomagot szerdán, a vagyonadó koncepcióját, és annak pontos számait külön előterjesztésként pedig csak csütörtökön tárgyalja a kormány. A cafetéria-rendszer átalakítása várhatóan a pénteki Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén véglegesedik.
Vágólapra másolva!

A kormány olyan arányú adócsökkentésre szeretne javaslatot tenni, amelyre 20 éve nem volt példa Magyarországon - közölte Oszkó Péter pénzügyminiszter a kormányülés előtt. "A cél az, hogy akik a munkájukból élnek, több jövedelemhez jussanak, legyen jobb esélyük jobb életminőségre, és akár félre is tehessenek belőle" - fogalmazott a pénzügyi tárca első embere, aki külön kihangsúlyozta: a kormány tervei szerint az átlagjövedelemmel rendelkezők másfél havi plusz nettó jövedelemhez juthatnak jövőre.

A pénzügyminiszter elmondta, hogy a vagyonadóról csütörtökön tárgyal a kormány, amelynek részeként az ingatlanok, mint vagyontárgyak - a nagyértékű autók, vízi- és légiközlekedési eszközök mellett - kerülhetnének adózás alá. A távirati iroda értesülései szerint önálló törvénybe foglalják a jövő évtől bevezetendő vagyonadót, amely nemcsak magánszemélyekre, hanem szervezetekre is vonatkozik majd.

A vagyonadóra vonatkozó új, végleges javaslat szerint 30 millió forintos ingatlan után 0,25 százalékos, 50 milliós után pedig 0,50 százalékos központi adót kellene fizetni. Ennél alacsonyabb értékű ingatlanok esetben megmarad a jelenlegi rendszer. A tervek szerint más nagy értékű vagyontárgyakra is vonatkozna a vagyonadó, például autókra, vízi- és légi közlekedési járművekre. Kedvezményt kapnának a nagycsaládosok: három gyerek után a vagyonadó 15 százalékát levonhatnák az adójukból, majd minden további gyerek után újabb 15-15 százalékot vonhatnának le.

Szintén kedvezményt kapna a nyugdíjasok egy része, de ezt több feltételhez köti a törvényjavaslat. E szerint tízmillió forintos adóalapig illeti meg mentesség azokat a 62 évnél idősebb nyugdíjasokat, akik a minimálnyugdíj kétszeresénél kevesebb jövedelemmel rendelkeznek, és az ingatlanuk - amelyben benne is laknak - értéke nem haladja meg az 50 millió forintot.

A nyugdíjasokra vonatkozó általános szabály az: ha nem akarják vagy nem tudják megfizetni a vagyonadót, akkor kérhetik annak "felfüggesztését". Ebben az esetben az adótartozást feljegyzik a tulajdoni lapra, és annak kell majd kifizetnie, aki örökli az ingatlant. A munkanélküliek átmenetileg szintén kérhetik a vagyonadó megfizetésének felfüggesztését.

A kormány korábban 110-120 milliárd forint bevételt várt volna az ingatlanadótól. Ez a számítás arra az első változatra vonatkozott, amely már kétmillió forintos értékhatártól kivetette volna az új adót. A távirati iroda úgy tudja, a jelenlegi koncepció alapján ennek nagyjából a felével számolnak, így viszont - a tervezett jövő évi szja-csökkentés miatt - ki kell pótolni a hiányzó összeget. Erről - vagyis a további kiadáscsökkentésről - később, a jövő évi költségvetés készítésekor is ráér dönteni a kormány.


A kormány elé kerülő előterjesztés alapján 2010-ben alapvetően a jövedéki adó és az eva mértékének emelése nyújt fedezetet a munkára rakódó terhek csökkentésére. Így jövőre is emelkedik a jövedéki adó: gázolaj esetében ez 7,6 százalék, a benzinnél pedig 10 százalék - derül ki az MTI információiból. A cigaretta minimumadója 8,3 százalékkal, az alkoholtartalmú italok esetében pedig 10 százalékkal nő ez az adó az ideihez képest.

Nyáron az adóemelések miatt nagyjából 15 forinttal emelkedik a benzin ára, és ehhez jó eséllyel hozzáadódik a kőolaj drágulása és a forint gyengülése is. Van olyan szakember, aki szerint a nemzetközi hatások inkább lefele viszik majd a benzin árát, de a számok alapján érdemes lehet felkészülni a 300 forint feletti benzinárakra.

Megadóztatott adóparadicsomok

Ahogy az már korábban is ismert volt, az eva 25-ről 30 százalékra nő. Ez a lépés a július elsejei áfaemelés nyomán várható volt, mivel az önmagában 10 százalékkal többet hagyott volna az az áfával növelt bevétel után adózó evás vállalkozásoknál. Az a vállalkozás érdekében jelentkező költségektől függ, hogy ebből az összegből mennyi marad végül a zsebükben. Jelenleg a 25 százalékos eva és a 20 százalékos áfa mellett a bevétel 90 százaléka marad a cégnél adózás után, 2010-től ez az arány 87,5 százalékra csökkenhet.

Az előterjesztés tartalmazza a korábban jelzett "adóparadicsomokba" kimentett pénz megadóztatását, amelynek forrásadója jövőre a tervek szerint 30 százalék lenne.

Emelkedik az szja-sávhatár

Az szja és a munkáltatói terhek csökkentése a korábban ismertek szerint alakulna 2010-ben: az szja felső sávhatára az idei 1,7 millió forintról 5 millió forintra emelkedne, az alsó adókulcs 18-ról 17 százalékra, a felső kulcs pedig 36-ról 32 százalékra csökkenne. Az adójóváírás felső határa a mai 1 millió 250 ezer forintról jövőre 3 millió 188 ezer forintra nőne.

A kormányzati számítások szerint az szja új szabályaival az adózók 91 százaléka az alsó adókulcs szerint adózna jövőre, ami az átlagos keresetnél 10 százalékos bérnövekedést jelentene.

A kabinet szerint egy havonta bruttó 200 ezer forintot kereső munkavállaló 2010-ben éves szinten 188 460 forinttal többet vinne haza, mint 2009-ben; ez havonta 15 705 forinttal lenne több, mint idén, ami 10 százalékos bérnövekedésnek felel meg.

Járulékcsökkentés

A társasági adókedvezményeket jelentősen megnyírbálják, de bizonyos feltételek teljesülése esetén 50 millió forintig életben maradna a 10 százalékos kulcs. Bővül az adóalapot növelő tételek köre is, többek között a cégek által nyújtott reprezentáció és üzleti ajándék értékével. Az előterjesztés szerint 2010-ben 5 százalékponttal, azaz 27 százalékra csökken a munkáltatói járulék minden jövedelemre; megszűnik a tételes eho; a társasági adókulcs 2011-ig ideiglenesen 19 százalékra emelkedik. Az adóék átlagkereseten 54-ről 45,7 százalékra csökkenne.

A kabinet úgy számol, hogy például havi bruttó 240 000 forintos jövedelem után havonta 16 950 forinttal kevesebbet fizet a munkáltató, miközben a munkavállaló nettó bére 16 488 forinttal nő. Aki bruttó 3,6 millió forintot keres egy évben, annak jövőre ebből 2 millió 225 ezer forint maradna meg nettóban, ami nagyjából 192 ezer forinttal több, mint idén - véli a kormány.