A várakozásoknál kicsit jobban, 6 százalék fölötti mértékben zsugorodott a magyar gazdaság teljesítménye az idei év első három hónapjában, 2008 első negyedévéhez viszonyítva. Az előző negyedévhez képest a gazdasági teljesítmény 2,5 százalékkal csökkent. A legkisebb esést a szolgáltatások produkálták.
A bruttó hazai termék (GDP) 2009 első negyedévében 6,7 százalékkal, a naptári hatás kiszűrésével 6,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden részletes adatai alapján. (Az előzetes gyorsbecslés 6,4, illetve 6,1 százalékot valószínűsített.)
Az Eurostat gyorsbecslése szerint az Európai Unió gazdasága 2009 első negyedévében 4,5 százalékkal esett vissza. Az elmúlt év negyedik negyedéve óta az EU tagállamainak többségében tovább mélyült a recesszió - jegyzi meg a KSH.
A magyarországi árutermelő ágazatok (mezőgazdaság, ipar és építőipar) hozzáadott értéke 14,6 százalékkal csökkent. Ezen belül a mezőgazdaság teljesítménye 9,8 százalékkal, az ipar hozzáadott értéke pedig 17,6 százalékkal csökkent, elsősorban az exportorientált feldolgozóiparban bekövetkező 20,5 százalékos visszaesés következtében.
Az építőipar hozzáadott értéke kisebb mértékű, 4,2 százalékos csökkenést mutat az úgynevezett egyéb építmények építésének termelésbővülése miatt - ez lényegében a metróépítésnek és az útépítési munkáknak köszönhető, és a viszonylag enyhe visszaesésben szerepe van az előző évi alacsony bázisértéknek.
A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke a nemzetgazdaság átlagánál kisebb mértékben (-3,2 százalék) esett vissza. A szolgáltatások közül jelentős teljesítménycsökkenés mutatkozott a kereskedelem, szálláshelyszolgáltatás és vendéglátás (-7,2 százalék) területén, összhangban a háztartások fogyasztási kiadásainak visszaesésével.
A szállítás, raktározás, posta és távközlés együttes hozzáadott értéke 3,8 százalékkal csökkent, ami elsősorban a szállítási teljesítmények visszaesésének következménye. A pénzügy, ingatlanügyletek és gazdasági szolgáltatások területén 3,2 százalékos visszaesés mutatkozott. A közigazgatás, oktatás, egészségügy hozzáadott értéke változatlan maradt. Az egyéb közösségi, személyi szolgáltatás teljesítménye 2,5 százalékkal mérséklődött.
A szezonálisan kiigazított adatok szerint 2009 első negyedévében a gazdasági teljesítmény az előző negyedévhez képest 2,5 százalékkal csökkent. Ebből a mezőgazdaság 17,5, az ipar 9,2, az építőipar pedig 7,5 százalékos csökkenést mutatott. A szolgáltatások összességében 1,2 százalékkal estek vissza, a háztartások fogyasztási kiadása 2,2 százalékkal csökkent.
A kormányzattól származó természetbeni juttatások 2,5 százalékkal csökkentek. A közösségi fogyasztás 1,4 százalékkal növekedett, a végső fogyasztás 1,9 százalékkal mérséklődött. Az export 6,5, az import 9,2 százalékkal visszaesett.
Ez még nem a mélypont
Az MTI által megkérdezett szakértők közül Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője nem változtatott idei, 5,1 százalékos éves GDP-csökkenési előrejelzésén, de jelentősnek mondta a lefelé mutató kockázatokat.
Németh Dávid, az ING Bank Zrt. elemzője kiemelte, az ipari termelési adatokból is kitűnik, hogy a gazdaság az első negyedévben még nem jutott túl a nehezén. Ezt támasztja alá az import 35 százalék feletti visszaesése is, amiben a válság okozta beruházás-, fogyasztás- és termelésszűkülésen túl az energiahordozók árának csökkenése is szerepet játszott.
Míg a gazdasági válság miatti okok hosszabb távon fennmaradnak, az energiahordozók áremelkedése miatt az elemző a következő időszakban már nem számít ilyen mértékű külkereskedelmi többletre.
Az elemző felhívta a figyelmet a készletek "brutális" mértékű csökkenésére, mert e nélkül a visszaesés csak 2-3 százalék között lett volna. Úgy vélte, hogy a készletcsökkenés folytatódik a második negyedévben, és tovább szűkül a belső fogyasztás is, a növekvő munkanélküliség és az áfaemelés miatt.
Németh Dávid szerint a GDP csökkenése a harmadik és negyedik negyedévben lassul majd, az utolsó három hónapban 4 százalék lehet, az év egészében pedig várhatóan 6 százalékos lesz.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.