Fogyóban az önkormányzatok mozgástere

Vágólapra másolva!
Nem lenne meglepő, ha a szocialista képviselők szembemennének a kormányzati akarattal, és nem szavaznák meg a legnagyobb önkormányzati adóbevétel, a helyi iparűzési adó APEH-hoz való centralizálását, mert az likviditási zavarokat, tervezési nehézségeket okozna a települések számára, a cégeknek viszont egyszerűsítést, az államnak pedig megtakarítást hozna.
Vágólapra másolva!

A parlament előtt lévő adócsomag szerint a jövő évtől nem az önkormányzatoknak, hanem az APEH-nak kellene bevallani és megfizetni a helyi iparűzési adót. A hivatalhoz tartozna az adónem ellenőrzése, a fizetési kedvezmények elbírálása, a végrehajtás, és a bevétel települések közötti szétosztása is. Az önkormányzatok jogosítványa maradna a rendeletalkotás, a módosuló rendeleteket viszont továbbítaniuk kellene az APEH számára.

Hogy a centralizációval párhuzamosan csökken-e az önkormányzatoknak járó igazgatási normatíva, arról a Pénzügyminisztériumnál nem tudtak nyilatkozni, mivel még nincs elfogadott költségvetés. Oszkó Péter pénzügyminiszternek a Munkaadók és Gyáriparosok legutóbbi ülésén elhangzott szavaiból viszont arra lehet következtetni, hogy kevesebb pénzt kapnának a települések az adóbeszedésre. A pénzügyi tárca vezetője szerint jelentősen javulna a hatékonyság, ha nem végeznék le kétszer ugyanazt a munkát.

A vállalkozások az iparűzési adó kiszámításához szükséges adatokat a társasági adóbevallásban is feltüntetik, sőt az innovációs járulék alapja gyakorlatilag megegyezik a helyi adóéval. A tapasztalatok szerint az önkormányzati adóhatóság elkéri az APEH ellenőrzései során készült jegyzőkönyveket és az alapján tesz megállapítást az adózónál. Néhány ezer ember munkája gyakorlatilag többletköltséget jelent - tette hozzá a pénzügyminiszter.

Oszkó Péter szerint a cégeknek jelentős adminisztrációs tehercsökkenést hozhat a tervezett változtatás, mivel a telephelyek számától függően nem kell több bevallást kitöltésével bajlódni és minden egyes önkormányzattal egyeztetni.

A cégek nem fizetnének a kelleténél többet

A centralizáció elsősorban azoknak a vállalkozásoknak hozna jelentős könnyebbséget, amelyek rengeteg telephellyel rendelkeznek - mondta az [origo]-nak Erdős Gabriella. A PricewaterhouseCoopers cégtársa példaként hozza az energiaszektorban tevékenykedő cégeket, vagy a mobilszolgáltatókat, melyek több mint háromezer önkormányzatnál adóalanyok, mivel akár egy villanypózna, vagy egy telefonantenna is keletkeztethet telephelyet.

Ezután elvileg nem kell külön-külön bevallást benyújtani az egyes telephelyeken képződő bevételek után, csak egyetlen bevallást kell elkészíteni, amelyben a telephelyeken illetékes települési önkormányzatokat kell részletezni. Az egyszerűsítés azonban nem biztos, hogy megvalósulna. Ahhoz, hogy az önkormányzatok tervezni tudjanak a költségvetésükben az adónemmel, kénytelenek lesznek bevallást kérni a vállalkozásoktól az APEH-nak kell benyújtott bevalláson felül - véli Szmetana György, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének helyiadó szakértője.

Elvileg egyszerűbb lesz az adó befizetése is, azt ugyanis egy összegben az adóhatóságnak kellene átutalni. Az APEH a beérkezett összegeket harmincöt napon belül köteles felosztani és azt az önkormányzatoknak kiutalni a bevallásban megjelölt arányok szerint.

Erdős Gabriella szerint a korrekt visszaosztásra most nincs garancia, legalábbis a cégek számára: mivel az önkormányzatoknak nincs egyetértési kötelezettségük a megosztás mértékéről, elfordulhat, hogy a kelleténél akár húsz százalékkal több adót kell megfizetnie egy cégnek, hogy minden önkormányzat megkapja az általa követelt összeget. A visszaosztáskor a foglalkoztatottak számát és a cégnek a településen lévő eszközeinek értékét veszik figyelembe. Ha az APEH-hoz kerül az iparűzési adó, a cégeknek biztosan nem kell többet fizetniük a kelletténél, de a hivatalnak nehéz dolga lesz a visszaosztással.

Az viszont rossz hír a cégeknek, hogy a társasági adó alapjából a jövő évtől nem vonhatnák le a kifizetett iparűzési adó összegét.

Felszámolnák az önkormányzatiságot?

Korántsem biztos, hogy a honatyák - akik sok esetben polgármesterek is egyben - megszavazzák a tervezett módosítást. A nagyobb önkormányzati szövetségek, köztük szocialista vezetésű településekkel tiltakoznak a centralizáció ellen. Az SZDSZ már benyújtotta a módosító javaslatot az adócsomaghoz, amely kihagyná a törvényből az egész rendelkezést.

Az önkormányzatiság fontos eleme a bevételekkel való gazdálkodáshoz és adóztatáshoz való jog, ami csorbulna a központosítás esetén - véli Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) főtitkára. A közgyűlés a jegyzőt beszámoltathatja az adóbevételekről és adóellenőrzést rendelhet el, az APEH-nak viszont csak javaslatokat tehetne, ráadásul nem ellenőrizhetné a hivatalt, vagyis elveszítené a kontrollt a legnagyobb volumenű bevétele, így gyakorlatilag a helyi adópolitika felett - tette hozzá Szmetana György, a TÖOSZ adószakértője.

A Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) állásfoglalása szerint a központosítás döntő lépés lenne az önkormányzatiság felszámolása felé, és több ezer hivatali dolgozó elbocsátásával járna.

A törvénytervezet szerint a hivatalnak 35 napon belül kellene elutalnia az iparűzési adót a településeknek, de Szmetana György nem lenne meglepve, ha ennél tovább tartana a folyamat, ami likviditási problémákat okozna. Az adószakértő hozzátette: a nagy iparűzési adóbevétellel rendelkező önkormányzatok minden év kezdetén a december 20-ai adófeltöltésből élnek, mivel az első havi normatíva a központi költségvetésből csak februárban érkezik meg.

Az APEH spórolna az adatokkal

Az MJVSZ tagjai attól tartanak, hogy nemcsak likviditási zavarokat okozna a centralizáció, hanem a költségvetés tervezését is igencsak megnehezítené, ha az illetékhivatalok APEH-be olvasztásának tapasztalataiból indulnak ki. Korábban a megyei illetékhivatalok sokkal szorosabb kapcsolatban álltak az adóirodákkal, és részletes kimutatásokat, a büdzsé tervezését segítő adatokat szolgáltattak.

Félő, hogy az iparűzési adóval sem tudnának pontosan tervezni az önkormányzatok - tette hozzá Szentgyörgyi Pál. A szegedi önkormányzat gazdasági alpolgármestere szerint a 35 napos átfutási idő miatt sok település folyószámlahitelt lesz kénytelen igénybe venni, amelynek kamatai komoly többletköltséget jelenthet.

Iparűzési adó országos szinten

Befolyt bevétel (milliárd forint)

Adót kivető önkormányzatok száma

2000

186,8

2226

2001

226,5

2354

2002

252,6

2426

2003

272,0

2499

2004

310,5

2548

2005

334,1

2639

2006

380,2

2651

2007

427,1

2676

2008

n. a.

2698



Forrás: Pénzügyminisztérium

A helyi adó bevételek 80 százalékát teszi ki az iparűzési adó, amit az önkormányzatok jól bejáratottan és hatékonyan képesek beszedni, ezt jól mutatja, hogy a be nem fizetett iparűzési adó aránya jóval alacsonyabb az APEH kinnlevőségeinél - mondta az [origo]-nak Kovács Lászlóné. A debreceni önkormányzat gazdálkodási főosztályvezetője szerint amennyiben a bevallást az APEH-hez nyújtják majd be, több probléma is adódhat a tervezésnél: nem látják majd az új és megszűnő adózókat, valamint a nagyságrendi változásokat.

Eddig kiderült, ha valaki például a kommunális adóba nem jelentkezett be, mivel az iparűzési adó bevallása alapján feltűnt, így fel tudtuk szólítani - tette hozzá a szakértő.

Egy ideig még nem kell elbocsátásokra számítani Kovács Lászlóné szerint, mivel a 2009-es bevallások feldolgozása és 2009-cel bezárólag az ellenőrzési feladatok is az önkormányzatoknál maradnak, ami egy ideig még munkát biztosít az ügyosztályokon.

Központosítás helyett a társulásokat kéne ösztönözni

Azzal az önkormányzati szövetségek is egyetértenek, hogy bizonyos település szint alatt általában nem működnek hatékonyan az adóirodák, és dolgozóik nem elég felkészültek szakmailag a gazdálkodó szervezetek jól képzett szakértőihez képest - hangsúlyozza Zongor Gábor. A TÖOSZ ezért is szorgalmazza már régóta az adóigazgatási társulások létrehozását, melyeknél a szakképzett apparátussal rendelkező megyei jogú városokkal működnek együtt a kisebb települések.

Az ilyen formában működtetett adóigazgatás ritka, a TÖOSZ egy esetről tud: Kapuvár és öt környező kistelepülés alapított már társulást. Zongor Gábor szerint szerint plusz normatívával kellene ösztönözni a településeket, de akár kötelezni is lehetne az érintetteket a társulásra az adózás rendjéről szóló törvényben.