A magyar adócsalók harmada ismeretlen

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Tavaly összesen 1260 büntetőfeljelentést tett az APEH és 16-ot a Szerencsejáték Felügyelet, összesen 1963 bűncselekménnyel kapcsolatban - írja szerdai számában a Napi Gazdaság.

A lap szerit a legtöbb ügy, 84 százalékos aránnyal, a Btk. szerinti adócsalás körébe tartozott. Az ügyszám csekély ahhoz képest, hogy az adóhatóság tavaly 317 ezer ellenőrzést fejezett be és 397 milliárd forint adóhiányt tárt fel. A Napi Gazdaság kérdésére, hogy miért ilyen alacsony a büntetőeljárásig jutó ügyek száma, Mogyorósiné Gábor Hajnalka, az APEH elnökhelyettese azt mondta: az adóhatóság feladata elsődlegesen nem a bűnözők üldözése, hanem az adóbeszedés koordinálása.

A hatóság összesen 1402 elkövető után kutatott, de harmadukat nem sikerült megtalálni, vagyis az adócsalók, csalók és egyéb bűnelkövetők harmada ismeretlen. Az azonosított elkövetők 47 százaléka gazdasági társaság tagja vagy vezetője, az egyéni vállalkozók aránya alacsony (7 százalék), a magánszemélyek pedig az elkövetők 9 százalékát tették ki.