Rómában a kínai elnök - nagy üzlet a Fiatnak

Vágólapra másolva!
Több mint kétmilliárd dollár értékű üzleteket kötöttek olasz vállalatok Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök római látogatása során. Az ügyleteket méltatva Silvio Berlusconi miniszterelnök hétfőn kijelentette: a szám szerint 38 megállapodás azt jelenti, hogy Olaszország három éven belül a harmadik legjelentősebb külföldi befektető akar lenni Kínában.
Vágólapra másolva!

Az egyik legjelentősebb az a megállapodás, amelynek értelmében a Fiat és a kínai Guangzhou Automobile Industry Group fele-fele arányban vegyesvállalatot hoz létre.

A tervek szerint a közös cég - amelynek létrehozatalára 560 millió dollárt szánnak - 2011 második felétől kezdve évente 140 ezer autót és 220 ezer motort fog gyártani.

Két másik megállapodást is kötött a Fiat

A Fiat további hét megállapodást is aláírt kínai cégekkel összesen 225 millió dollár értében.

Szándéklevelet írt alá az olasz Finmeccanica a kínai Csungcsing (Chongqing) céggel elektronikai cikkek értékesítéséről, az ügylet értéke 42 millió dollár.

A közös beruházások támogatásába bekapcsolódnak a két ország bankjai is, erről írt alá szándéklevelet az olasz Mediobanca és a kínai fejlesztési bank.