Vizsgálat indul a gyorskölcsönös cégek ellen

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) mindhárom általa ismert gyorskölcsön-nyújtó cégnél úgynevezett témavizsgálatot tart - mondta Binder István, a felügyelet szóvivője a hétfői Napi Gazdaság cikke szerint.

A felügyeleti szóvivő arról is beszélt a napilapnak, hogy ezen felül külön vizsgálatot folytatnak a múlt héten csődöt jelentő Athlon Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-nél.

Az Athlon a magyar gyorskölcsönpiac egyik meghatározó szereplője a Provident és a Kápé mellett. A cég július 8-án kezdeményezett csődeljárást maga ellen. A társaság az eljárás során a hitelezői kifizetéséket szünetelteti, ám a társaság ügyfeleinek a fennálló tartozásaikat továbbra is az eddigi rendben fizetniük kell - olvasható a Napi Gazdaságban.