Oszkó: Megszűnhet az iparűzési adó, ha takarékoskodunk

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Ha a következő kormány folytatja a takarékos költségvetési politikát, akkor a GDP növekedése lehetőséget teremt az iparűzési adó kiváltására - jelentette ki Oszkó Péter pénzügyminiszter, a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) csütörtöki budapesti rendezvényén.

A pénzügyminiszter - elemezve a HEBC most megjelent 11. üzleti jelentését - elmondta: az iparűzési adó 500 milliárd forint, ekkora összeggel nem lehet csökkenteni a kormányzati kiadásokat. Hozzátette: ha a költségvetés kiadásai 2010 után nem nőnek, akkor a GDP növekedése, vagy a GDP-nek a 2008. évi értékre való visszaállása már fedezetet teremt az iparűzési adó kiváltására.

A kormány ebben az évben, elsősorban a gazdasági visszaesés miatt, közel 1000 milliárd forintos kiadáscsökkentést hajt végre, amit a szakértők három év alatt láttak megvalósíthatónak - jelezte Oszkó Péter.

A pénzügyminiszter szerint Magyarországnak minél előbb csatlakoznia kell az eurózónához, de a szakértői kormány nem kíván céldátumot kitűzni, ugyanakkor valamennyi intézkedésével a maastrichti feltételeket teljesítését akarja előre mozdítani.