Elszámolták a Forma-1-es futam költségeit, többe lesz az adófizetőknek

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A mogyoródi futamok rendezési jogdíját rendre az adófizetők állják, idén rekordösszeget - négymilliárd forintot - fizetnek a Formula One Management (FOM) Ltd-nek - derül ki a Napi Gazdaságból.

A versenyt rendező, többségi állami tulajdonban lévő Hungaroring Zrt. és a jogdíjakat birtokló FOM ugyanis dollárban kötötte ki a jogdíjat és nem volt elég a költségvetésben elkülönített 2,9 milliárd forint. A kormány a múlt héten döntött, hogy további egymilliárd forintot ad a pénz kifizetéséért felelős önkormányzati tárcának. (Június elején, az elvi döntés megszületésekor még 1,7 milliárd forint pluszigénnyel számoltak.)

Nem ez az egyetlen év, amikor a tervezők elkalkulálták magukat, tavaly 300 millió forinttal túltervezték a kiadásokat - így végül megtakarítás keletkezett volna, ha azt a pénzt nem költik el azonnal sporttámogatásra -, de egymilliárdos forráshiányra még nem volt példa.