Igor Szavolszkij budapesti orosz nagykövet szerint a Molnak tárgyalnia kéne a Szurgutnyeftyegazzal, amely az osztrák OMV-től vette meg a magyar olajcég 21 százalékát. A diplomata szerint a Déli Áramlat gázvezeték megépítése Magyarországnak is érdeke. Szavolszkij reméli, hogy a paksi atomerőmű bővítésekor az orosz cégek is kaphatnak megrendeléseket.

Igor Szavolszkij
Oroszországot keményen sújtja a gazdasági világválság. Igor Szavolszkij budapesti orosz nagykövet keddi sajtóbeszélgetésén is szólt a krízisről, amelynek nyomán az orosz export 44, az import pedig 40 százalékkal esett vissza idén az első félévben.
Az orosz GDP idén eddig 10 százalékkal esett, a beruházások 15 százalékkal zsugorodtak, a kiskereskedelem több mint 7 százalékkal mérséklődött, az ipari termelés pedig 15 százalékkal esett vissza.
Az orosz-magyar gazdasági kapcsolatokra is negatívan hatott a krízis - folytatta az elemzést a nagykövet, aki elmondta: a Magyarországra irányuló orosz export 49 százalékkal esett vissza, az import pedig az átlagos 40 százalék körüli mértékben zsugorodott.
Olcsóbb olaj, kisebb orosz exportbevétel
Szavolszkij nagykövet szerint mindez azzal magyarázható, hogy a magyarok visszafogták a földgázvásárlásaikat. Hozzátehetjük ehhez, hogy az egyébként is olcsóbbá váló kőolaj és földgáz értékesítéséért eleve kevesebbet kap Moszkva.
Ugyanakkor a diplomata szerint a harmadik negyedévben - amikor a földgáz ára csökkenni fog - a magyarok többet vásárolnak majd Oroszországtól, ez a kétoldalú kereskedelmi forgalmat is élénkítheti majd. Tavaly egyébként kivételesen jó éve volt az orosz-magyar kereskedelemnek, hiszen 14 milliárd dollárt ért el, és így Moszkva a második legnagyobb partnere lett Budapestnek. (Magyarország legnagyobb kereskedelmi partnere Németország.)
Szavolszkij optimistán nyilatkozott a teljes orosz gazdaság kilátásait elemezve: szerinte idén a második félévben némileg javul majd a helyzet, amit bizonyít az is, hogy éves szinten nem 10 százalékos visszaesésre - mint azt az első félévben regisztrálták - számítanak a kutatók és a kormányzat, hanem ennél valamivel kevesebbre, 8-8,5 százalékos mínuszra.
Melyik lesz a jövő tartalékvalutája?
A nagykövet az [origo] kérdésére ugyanakkor elmondta, a világgazdasági válság számos problémát vetett fel, amelynek megoldásán Oroszország is gondolkozik. Így például Szavolszkij is megerősítette: folyik a gondolkodás arról, hogy a dollár mennyire alkalmas nemzetközi tartalékvalutának. A mostani krízis megmutatta ugyanis, hogy igen törékeny a dollárkurzus, és jelenleg Oroszország és Kína segít abban, hogy erősítsék a dollárt.
Szavolszkij szerint több tartalékvaluta is lehetne a jövőben, és a lehetőségek között felvetődött az IMF elszámolási egysége, az úgynevezett SDR is. A nagykövet ugyanakkor azt is jónak tartaná, ha úgynevezett regionális tartalékvaluták jönnének létre, így például a kínai jüan - ha konvertibilis lenne - Ázsiában tölthetné be ezt a szerepet, de Szavolszkij jónak tartaná egy rubelövezet kialakítását is.
A magyar-orosz gazdasági kapcsolatokat számos egyedi projekt és cégügy is tarkítja. Ezek közül Szavolszkij szólt a Mol, a Malév és a paksi atomerőmű orosz vonatkozású ügyleteiről.
A Mol és a Szurgut
A Mol esetében fontosnak tartaná, hogy a magyar cég vezérigazgatója üljön le tárgyalni a Szurgutnyeftyegaz vezérével. Mint ismeretes, a Szurgut megvásárolta az osztrák OMV-től a magyar olajtársaság 21 százalékos részvénypakettjét, de az orosz céget mind a mai napig nem jegyezték be a részvényesek közé.
Arra a felvetésre, hogy a Szurgutnyeftyegaz tulajdonosi háttere tisztázatlan, Szavolszkij elmondta, hogy ez egy nyilvánosan működő, a kilencvenes évek elejétől tevékenykedő cég. Ugyanakkor a diplomata megjegyezte: a Molban "csomó olyan van, akiről nem tudjuk, hogy ki".
Érdekesnek tartotta azt is, hogy míg az Emfesz magyarországi gázforgalmazó egy nap alatt gazdát cserélt, és ezt az ügyletet szinte azonnal bejegyezték, addig a Szurgut hiába vár erre tavasz óta, pedig jogi eljárást is indított emiatt.
Mi lesz a Déli Áramlattal?
Ami a földgázt illeti, Szavolszkij hangsúlyozta, hogy szerinte Magyarországnak is érdeke a Déli Áramlat vezeték megépítése, ez is hozzájárul ugyanis az energiahordozók importjánál a diverzifikációhoz. A Déli Áramlat megépítésével Ukrajna tranzitországként vesztené el monopolhelyzetét - ez is kiderült a szavaiból.
Szavolszkij hangsúlyozta: nem nagyon tartja elképzelhetőnek, hogy Magyarország kilépne a Déli Áramlat projektjéből. Ám ha ez megtörténik, akkor "másképp kell lefektetni a csöveket".
Az [origo] kérdésére hangsúlyozta: a Gazprom és a Magyar Fejlesztési Bank közötti tárgyalásokon az orosz fél kért halasztást, de ez nem elvi jelentőségű ügy, a "jogászok dolgoznak rajta". Az [origo] ugyanis azt tudakolta, hogy miért halasztották el a Déli Áramlat magyar szakaszának megépítésére létrehozandó cég megalapítását, amely 50-50 százalékban magyar-orosz tulajdonú cég lenne.
A Malév és Paks jövője
Szavolszkij szót ejtett a Malév helyzetéről is. Szerinte a légitársaság ügyeiről folyamatosan egyeztetnek a magyar és orosz (közvetett) tulajdonosok. Reményei szerint sikerül rendezni a problémákat és három év múlva nyereséges lehet a magyar légitársaság, amely áttételesen jelenleg az orosz Vnyesekonombank résztulajdonában van.
Szavolszkij sajnálta, hogy a Malévban korábban - szintén áttételesen - tulajdont szerző orosz magánbefektetők csődbe mentek. Borisz Abramovicsék cégei ellen éppen a napokban indult meg hivatalosan is a csődeljárás - derült ki a nagykövet szavaiból.
A Malévnál és a Molnál optimistábban nyilatkozott a nagykövet Paksról: bízik abban, hogy orosz cégek megbízásokat nyerhetnek el az atomerőmű élettartamának meghosszabbításakor, illetve az esetleges új blokkok megépítésekor.
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Március végéig megint döntést kell hoznia 100 ezer magán-nyugdíjpénztári tagnak arról, hogy visszalépjen-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy sem. Ezúttal öt igazán ...
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
A 350 milliárdos Malév-kérdés
Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
Arra senki ne számítson, hogy a mostani jegyárszintek megmaradnak - jelentette ki az [origo]-nak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A cég a ...
Tiltott piacbefolyásolás miatt az elért nyereség négyszerese is lehet a bírság
A PSZÁF Soros Fund-ügyben hozott határozata is alátámasztja, hogy a tilalmazott piacbefolyásoló magatartás megállapításához nincs szükség az eredmény bekövetkezésére, a ...
Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
Nincs szükség gazdaságpolitikai fordulatra, a kormány által beindított reformoknak még idő kell, hogy kifejtsék a hatásukat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági ...
Elérkezett a családi vállalkozások első nagy generációváltása
A magyarországi családi vállalkozások jelentős része generációváltás előtt áll, a rendszerváltást követően útjára indított családi cégek alapító, vezetői napjainkra ...
Megaupload.com: csak egy hely a polcon, vagy hely a börtönben?
A bűnszervezetben való összeesküvés, polgári és büntetőjogi szerzői jogsértés és pénzmosás vádjával bezárt Megaupload fájlmegosztó oldal nem egyszerűen csak tárhelyet ...
A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé
A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik ...
Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete
Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
A Malév elleni igényeket legkésőbb március 31-éig lehet benyújtani
Bár a Malév-utasok egyes igényeiket legkésőbb március 31-éig nyújthatják be, ám gondot jelenthet, hogy számos érintett utas igénye sem a napokban kiadott ...
Nem kell mindig adóemelés - interjú az adóügyi államtitkárral
Már dolgozik az eva utódján a kormány, és azt tervezi, hogy az idén egyszerűsíti a vállalkozókat sújtó adóadminisztrációt - állította az [origo]-nak adott interjújában ...
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Nem akar a pokolra jutni a legjobb bunyós
Manny Pacquiao úgy döntött: felhagy a kakasviadalokkal.