Az MFB fizetné a BorsodChem fejlesztését

Vágólapra másolva!
A kormány az állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank (MFB) forrásaiból tervezi finanszírozni a BorsodChem fejlesztési céljait, a hitel részleteiről azonban még jelenleg is tartanak a tárgyalások - közölte a Kormányszóvivői Iroda.
Vágólapra másolva!

A Financial Times hétfőn arról számolt be, hogy a magyar kormány százmillió eurós hitelt ajánl a vegyipari cégnek. A londoni gazdasági napilap értesülései szerint az MFB által nyújtandó hitel feltétele, hogy a Permira befektetési társaság - a BorsodChem nagy-britanniai központú tulajdonosa - olyan módon jusson egyezségre a hitelezőkkel a jelentős adósságteher átalakításáról, "amely Budapestnek is elfogadható".

A Kormányszóvivői Iroda tájékoztatásában hangsúlyozza: valóban szó van a BorsodChem fejlesztési céljainak finanszírozásáról, ám a hitelt nem a magyar kormány, hanem az MFB adná.

A hivatal kiemelte, hogy a hitel célja fejlesztés, de a folyamatban lévő tárgyalásokra hivatkozva sem a hitel mértékéről, sem annak feltételeiről nem szolgáltattak további információkat. Az állami tulajdonban lévő pénzintézet az MTI megkeresésére szintén nem kívánta kommentálni a "folyamatban lévő" ügyet.

A BorsodChem 2009 februárjában részesült utoljára állami segítségben, ekkor a társaság egy év türelmi időt kapott a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumtól (NFGM) egy korábbi fejlesztési támogatással kapcsolatban.

A vegyipari cég még 2006-ban kapott 700 millió forint támogatást egy fejlesztésre, amelyhez létszámmegtartási kötelezettséget kellett vállalnia. Így amennyiben elbocsátásra került volna sor, úgy a társaságnak kamatostól kellett volna visszafizetnie a támogatás összegét - mondta Garamhegyi Ábel külgazdaságért felelős szakállamtitkár korábban az MTI-nek.

A felek arról állapodtak meg - egyelőre csak szóban -, hogy a BorsodChem megtartja az alkalmazottait, viszont egy évig nem kell visszafizetnie a támogatást. A BorsodChem pedig egy év múlva az eredeti fejlesztésre fordíthatja a pénzt, ha a piac menete ezt megengedi.

Budai Bernadett kormányszóvivő februárban arról számolt be, hogy a vállalat és a kormány közötti megállapodás értelmében átütemezik a BorsodChem támogatásához kapcsolódó szerződéses kötelezettségeket, az MFB pedig közreműködőként segíti a cég további fejlesztéseinek megvalósulását.

Az Európai Bizottság 2006 novemberében engedélyezte, hogy a brit szigeteken bejegyzett Permira befektetési társaság megszerezze az ellenőrzést a BorsodChemben. A Permira alapokhoz tartozó First Chemical Holding Vagyonkezelő Kft. ezt megelőzően, 2006 szeptemberében tett nyilvános vételi ajánlatot a BorsodChem valamennyi részvényére, 3000 forintos árfolyamon.