Javult a külkermérleg, esett a forgalom

Vágólapra másolva!
A külkermérleg az év első öt hónapjában 455 milliárd forintos többletet mutatott, a kivitel 21, a behozatal 26 százalékkal csökkent - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján közzétett jelentésből.
Vágólapra másolva!

Az év első öt hónapjában a kivitel volumene 21, a behozatalé 26 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbinál. A külkereskedelmi mérleg 455 milliárd forint (1528 millió euró) aktívumot mutatott, 379 milliárd forinttal (1228 millió euróval) javult a 2008. január-májusi 76 milliárd forint (301 millió euró) aktívumhoz képest.

A 2009. január-májusi forgalom forintban mért árszínvonala az előző év azonos időszakihoz viszonyítva exportban 6, importban 7 százalékkal emelkedett, a cserearány gyakorlatilag nem változott. A forint a főbb devizákhoz képest 17, ezen belül az euróhoz mérten 14, a dollárhoz viszonyítva több mint 30 százalékkal gyengült. A külkereskedelmi termékforgalom devizaárszintje közel 9 százalékkal csökkent.

Az export csaknem 60 százalékát, az import közel felét kitevő gépek és szállítóeszközök forgalmának volumene 2009 első öt hónapjában az átlagnál nagyobb mértékben mérséklődött. Az export 26, az import 29 százalékkal volt kevesebb a 2008. azonos időszakinál.

A híradás-technikai termékek kivitelének volumene kevésbé, mindössze 16 százalékkal mérséklődött, elsősorban az uniós országokba irányuló kiszállítások növekedésének köszönhetően. A feldolgozott termékek kivitelének és behozatalának volumene 2009. január-májusban az átlagnál kisebb mértékben csökkent: 16, illetve 20 százalékkal volt kevesebb, mint 2008 azonos időszakában. Az árufőcsoporton belül a legnagyobb visszaesést a vas- és acéltermékeknél mértük: az export volumene 41, az importé 44 százalékkal mérséklődött; a gyógyszerek és gyógyszerészeti termékek exportja és importja azonban továbbra is 7, illetve 13 százalékos volumennövekedést mutat.

Az energiahordozók behozatalának volumene 2009 első öt hónapjában 34 százalékkal volt kevesebb, mint 2008 azonos időszakában. Ezen belül a kőolaj és kőolajtermékek importvolumene 27, a gázbehozatalé 49 százalékkal esett vissza, miközben a kőolaj és kőolajtermékek árszintje 32 százalékkal csökkent, a gázé viszont 63 százalékkal emelkedett. A villamosenergia-import árszintje az elmúlt év azonos időszakihoz képest 16 százalékkal nőtt, importvolumene nem változott. Az energiaforgalom az év első öt hónapjában összességében 158 milliárd forinttal járult hozzá az egyenleg javulásához.

Az élelmiszerexport ellenállt a trendnek

Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportvolumene a többi árufőcsoporttól eltérően növekedett, a 2009. január-májusi szint 8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, miközben az importvolumen 7 százalékkal mérséklődött. Az export növekedésének legfőbb tényezője a gabona és gabonakészítmények 43 százalékos volumenbővülése volt, ami az árszint mintegy 26 százalékos csökkenése mellett következett be.

Az Európai Unióba irányuló kivitel és az onnan érkező behozatal volumene 2009. január-májusban 19, illetve 25 százalékkal volt kevesebb, mint az előző évben. A régi tagállamok esetében az export 19, az import 27 százalékkal csökkent. Az új tagállamokba irányuló forgalmunk esetében a volumencsökkenés kivitelben 19, behozatalban 17 százalék volt az előző évi szinthez viszonyítva. Külkereskedelmi mérlegünk aktívuma az unió egészét tekintve mintegy 32 százalékkal növekedve 1039 milliárd forintot ért el. Az EU-n kívüli országokba irányuló export és az onnan érkező import volumene 2009. január-májusban 29, illetve 28 százalékkal esett vissza 2008 január-májusához képest.

Külkereskedelmi forgalmunk hiánya a harmadik országos forgalomban 584 milliárd forint volt. Mérlegünk ebben a relációban 130 milliárd forinttal javult az elmúlt év azonos időszakához mérten. Az ázsiai országok vonatkozásában egyenlegünk hiánya 103 milliárd forintos javulás mellett 777 milliárd forintra csökkent. Az EU-n kívüli európai országokkal folytatott kereskedelmünk egyenlege 113 milliárd forinttal javult, és 110 milliárd forint aktívumot mutat.