Magyar gyártó törne be a riksapiacra

Vágólapra másolva!
A Távol-Keletet leszámítva négy-öt riksagyártó cég szállítja a ma már a modern nagyvárosok elmaradhatatlan színfoltjának számító biciklis taxikat - ezen a fellendülőben lévő piacon igyekszik megvetni a lábát egy magyar autóipari beszállító. A hazai színtér most van kialakulóban, Budapesten máris négy cég vetélkedik egymással.
Vágólapra másolva!

Európa számos nagyvárosában legalább egy-másfél évtizede közlekednek három- vagy négykerekű, két utas szállítására alkalmas riksák, elsősorban a turisták igényeire bazírozva. Berlinben például áprilistől októberig összesen félmillió utast szállít a 250 sofőr, 80 járművel. Ezek jobbára korszerű, az emberi erő mellett adott esetben rásegítő elektromos motorral is hajtott szerkezetek, amelyek üzemeltetői a reklámfelületek eladásával működnek nyereségesen.

Ha a Petőfi híd és a hajdani West-Balkán között 2001 és 2003 között fuvarozó utánfutós bicikliket nem számítjuk, Budapesten néhány hónapja tűntek fel a riksák, a belső kerületekben. Már négy cég kínál efféle szolgáltatást - alighanem jól jön majd nekik a tervek szerint jövő májusra elkészülő új belvárosi főutca, amelynek tengelye 1,7 kilométer hosszú lesz, a kapcsolódó utcák pedig 1 kilométert tesznek ki. Cselovszki Zoltán, Belváros-Lipótváros főépítésze egy közelmúltbeli, a főutcáról szóló sajtóbeszélgetésen kérdésünkre jelezte, a kerület pártolja minden környezetbarát közlekedési eszköz, így a riksák megjelenését is.

Tesztelik a prototípusokat

A legfrissebb szereplő a Riksa Közlekedési Vállalat, amely egyedüliként magyar gyártású riksákat készül bevetni. Az egyik legnagyobb hazai autóipari beszállítóként is ismert Karsai Holding állítja elő őket, és bár néhány prototípus elkészült már, a tesztelés időszakában az RKV egyelőre külföldről beszerzett használt járgányokkal kezdte a szolgáltatást.

A Karsai Műanyagtechnika Holding Zrt.tulajdonosa Karsai Béla, aki 2004-ben a Manager Magazin listáján 81., 2005-ben pedig a Magyar Hírlap rangsorában 85. volt a leggazdagabb magyarok között, 3,2, illetve, 3,6 milliárd forintos vagyonnal. Három éve indult a székesfehérvári polgármester-választáson, és 47,20 százalékos eredménnyel második lett.

Kérdésünkre, hogy miért vágott bele egy tömegterméknek idehaza nem nevezhető áru gyártásába, Karsai Béla azt mondta, régóta szeretné kipróbálni, lehet-e keresnivalója a holdingnak az elektromos meghajtású járművek piacán, amellett műszakilag is érdekli, vajon a jövő járművei milyen irányban fejlődnek tovább.

Új lehetőség a válság közepette

"Természetesen üzleti sikert is remélünk a vállalkozástól, egyébként ezzel nem vagyunk egyedül, sok cég gondolkodik manapság hasonló innovációban" - tette hozzá. Felvetésünkre elismerte, az új lehetőségek keresésében szerepe van annak is, hogy cégcsoportját sem hagyta érintetlenül a gazdasági válság, a termékei iránti kereslet 20-50 százalékkal visszaesett.

A háromnegyed évet felölelő fejlesztési munka eredménye tíz elkészült riksa, most a hibák felmérése és kiküszöbölése folyik. Másfél tucat ponton kellett hozzányúlni a prototípusokhoz, a legfontosabb a súlycsökkentés, egy tricikli súlya ugyanis 170 kiló - említette Karsai Béla.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Hatékony reklámhordozónak kell lennie

Bár a Karsai-féle riksák is hasznosítják a konkurens gyártmányok tapasztalatait, elektronikusan többet is tudnak azoknál, lesz rajtuk például mp3-lejátszó-csatlakozó és kihangosító. Ez a riksák hatékony reklámhordozóvá alakításához kell, ami a gazdaságos működtetés egyik fő feltétele. "Idővel a nagy taxivállalatoknak is meg kell majd fontolniuk, nem akarnak-e egy új rendszerrel új vevőkört elérni" - jegyezte meg Karsai.

"A napokban indul a következő tízes széria gyártása, de jövőre már 300 darabos értékesítés a cél. Ehhez persze külföldi megrendelésekre is számítunk. Követjük azt, a japán autógyártók által is alkalmazott stratégiát, hogy az első évben hazai pályán gyűjtünk tapasztalatot, figyeljük a visszajelzéseket" - magyarázta a tulajdonos. Közölte, eddig 50 millió forintnál többet fektetett be, a megtérülést 5 és 7 év között várja.

Már riksaszövetség is alakult

Az RKV két éve vette meg első járművét, majd megkereste a fejlesztés ötletével a Karsai Holdingot. A cég végül az idei Strandok éjszakáján debütált Riksataxi néven, és a Dagály-Palatinus útvonalon azóta is fuvaroz utasokat, jelenleg 16 riksával, de október elejére már 80 darabos flottát tervez. Egyik kezdeményezője a nemrég megalakult riksaszövetségnek.

Egy utastól 10 percre 900, 20 percre 1800, fél órára 2500 forintot kér a cég, ketten fél órán át 3750, egy óráig 6750 forintért utazhatnak. Minden sofőr a bevétel felét adja le, de lehet, hogy később a fixdíjas napi bérlet rendszerét is bevezetik.

Nem akarnak holtszezont

"Több nyugat-európai városban egész évben járnak a riksák, mi is erre törekszünk, fel tudunk szerelni átlátszó műanyag szélfogót a kocsik oldalára. Egyébként rendezvényekre kiszállást, sőt csomagszállítást is vállalunk, a futárcégek kocsival vagy motorral végzett megrendeléseit célozva" - mondta Borszéki Attila, az RKV egyik tulajdonosa.

Hozzátette, a többmilliós befektetéssel elindított vállalkozás három év alatt szeretné visszafizetni az induláshoz felvett hitelt, de üzleti tervében még akadnak bizonytalan pontok, sok múlik a jelenleg nagyon óvatos hirdetők bátorságán.

Manapság négy nagy gyártó látja riksákkal el a nyugati világ nagyvárosait, Barcelonától Sydneyig, New Yorktól Tokióig: a német Velocab és Veloform, az angol Cycles Maximus és az amerikai Pedicab. Nemrég feltűnt egy lengyel hátterű, londoni székhelyű vállalat is (Traditional Rickshaw), azzal keltve feltűnést, hogy az Ázsia egyes részein (például Vietnámban) ma is követett hagyományhoz visszanyúlva, a hajtót az utasok mögé helyezte. Sokak szerint ez balesetveszélyes megoldás, de városnézéshez kétségkívül kellemesebb.




Az RKV már megbízott egy nagy ügynökséget is a felületek értékesítésével, eddig a WWF Magyarország és a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vásárolt reklámhelyet a tricikliken. Ha sikerül a szezont végig lekötni, akkor a bevételek felét a reklámozás adja majd - becsülte Borszéki Attila.

San Diegó-i tapasztalatok

Ebben az évben startolt a Pedicab Kft., 20 hasonló márkanevű, amerikai gyártású járművel. A tulajdonosok az amerikai San Diegóban sofőrként dolgozva szereztek tapasztalatokat a szolgáltatásról, de a berlini rendszert tekintik mintának - tudtuk meg egyiküktől.

A reklámfelületek értékesítésének még csak most látnak neki, először ugyanis garantálni kellett a reménybeli hirdetőknek a folyamatos utcai jelenlétet. A médiaajánlat készül, a cég maga szeretné eladni a felületeket - tájékoztatott Czikmántory Péter.

Inkább élményutazás, mint taxi

Az utazási tarifák időtartamhoz kötöttek, mert a Pedicab - bár A-ból B-be fuvarozást is vállal - szándéka szerint elsősorban élményutazást kereső utasokat szolgálna ki. Öt perc 800, fél óra 3300, egy óra 5600 forint egy fő szállítása esetén - ha ketten ülnek be, ugyanez 1000, 3800, illetve 7600 forintba kerül.

Annak ellenére, hogy egy efféle városnéző sétakocsizás vélhetően nem a taxisok konkurenciája, Czikmántory Péter elmondta, a belvárosi taxisok közül már többel volt konfliktusuk. Újabban pedig a rendőrök parancsolták le a riksáikat a Szent István Bazilika környéki díszburkolatról, mondván, azon nem szabad kerékpárral közlekedni. (A KRESZ-ben egyébként nem szerepel a díszburkolat kifejezés.)

Fotó: Hirling Bálint [origo]

A sofőrök bérbe is vehetik

Ugyancsak Pedicab gyártmányú riksákkal működik tavaly óta a Triáker. Flottája mára tíztagúra hízott, rendezvényekre, túrákra adja bérbe a járműveit - közölte kérdésünkre Pável Ádám ügyvezető, aki Európa nagyvárosaiban hat évig dolgozott az üzletágban.

A tarifa normál személyszállítás esetén 500 forint kilométerenként, rendezvényeken a helyi igényektől függ. Egyedi megállapodás alapján a cég bérbe is adja a járműveket az alkalmazottaknak, illetve bárkinek, aki levizsgázik a vezetésükből.

A reklámfelületek eladása most kezdődik, vannak már céges érdeklődők, ami pedig a telet illeti: zárt térben tartott rendezvényeken jelennének meg, filmes megrendelésekre számítanak, illetve szállítmányozásban is gondolkodnak (a 300 kilós terhelésű járművek utastere ugyanis leszerelhető).

Jogilag érdekes helyzetben vannak a riksás cégek. A Nemzeti Közlekedési Hatóság megbízott főosztályvezetője, Berezvai Gábor arról tájékoztatta az [origo]-t, hogy "a magyar jogrend a riksát mint járművet nem ismeri. Nem tekinthető kerékpárnak és más járműkategóriába sem sorolható be". Álláspontját azzal indokolta, hogy a KRESZ szerint kerékpáron legfeljebb egy, 10 éven aluli gyermek szállítható. "Tekintettel a fentiekre, közúti közlekedési szolgáltatás sem végezhető vele" - szögezte le.

A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium kommunikációs osztályán ugyanakkor azt közölték, hogy "a riksákat felépítésük, műszaki jellemzőik alapján a hazai szabályozás jellemzően kerékpárként kezeli". Ha a minisztériumi javaslatnak megfelelően fogadják el a KRESZ közigazgatási egyeztetés alatt álló módosítását, az eltörli a személyszállításra vonatkozó fent idézett korlátozást, a szigort ugyanis a tapasztalatok "a hagyományos kialakítású kerékpárok esetében sem indokolják".

Addig azonban valójában törvényen kívüli a riksák használata, bár ez nem egyedi jelenség: tudomásunk szerint a Margit-szigeten vagy a Városligetben időtlen idők óta bérelhető bringóhintókkal sincs másképp.

Az egyik hazai riksás cég képviselője kérdésünkre megjegyezte, nem lenne feltétlenül szükség a KRESZ-módosításra, elég volna egy hatósági felmentés, konkrét műszaki paraméterek alapján. Németországban pontosan így történt: az ottani közlekedési minisztérium a tizenhat német tartomány közlekedési hatóságainak egyetértésével 2003 júliusában ajánlást bocsátott ki, javasolva a riksaüzemeltetők mentességét az StVO (a német KRESZ) rendelkezései alól.



A konkurensektől valamelyest eltérő modellben gondolkodik a próbaüzemszerűen már tavaly működő Oharom.hu. Fő profilja nem a taxizás, hanem a rendezvények kiszolgálása - mondta az [origo]-nak a cég kreatív igazgatója.

Horváth Kristóf elsősorban játékos, gyerekprogramokat kínáló, illetve a zöld vagy az egészségügyi tematikához kapcsolódó események szervezőinek érdeklődésére számít. Eleinte vállaltak egyéni megrendeléseket is (például leánybúcsúkra), de ma már a nagyobb rendezvényekre fókuszálnak.

Az Oharom.hu három, Angliából származó használt Velocab riksával indult, később vásárolt másik hármat, ezekkel legalább négyórás kiszállást vállal. A négy óra díja alapesetben 15 500, nyolc óráé 24 ezer forint (plusz áfa).

Vidéken is terjeszkednének

Promóciós eszközként bérbe véve a járműveket a rajtuk lévő reklámfelület is felhasználható, egyébként pedig a cég is szeretné értékesíteni ezeket. "Mi magunk és ügynökségi úton is próbáljuk majd eladni a felületeket, az üzletnek ez a része még nem nagyon indult be" - mondta Horváth Kristóf.

Az Oharom.hu-t alapítói nagyjából 2,5 millió forint befektetéssel indították el, idén újabb másfél millió forintot emésztett fel a flotta és a szolgáltatások bővítése. A kezdőtőkét az alapítók részben saját tőkéből, részben banki hitelből finanszírozták, a szolgáltatás újszerűségére tekintettel a megtérülést 3-5 év múlva várják - közölte Horváth Kristóf.

A cég a riksákat télen raktárban helyezi el, de vannak tervei az elvileg holtszezonnak számító időszakban történő hasznosításra. Megkezdte a vidéki terjeszkedést is, ám üzleti titokra hivatkozva erről nem árult el bővebbet a kreatív igazgató.