A kivitelezők szerint időre elkészül a Szekszárd és Dunaújváros közötti sztráda

Vágólapra másolva!
A munkák hatvanöt százaléka elkészült az M6-os autópálya középső, Dunaújváros és Szekszárd közötti szakaszán, amelyet a kivitelező konzorcium képviselője szerint a 2010. március 31-i határidőre átadnak a forgalomnak.
Vágólapra másolva!

A 65 kilométer hosszú pályaszakaszon jelenleg az aszfaltréteg 60 százaléka készült el, a földmunkák 90 százalékával végeztek a kivitelezők - ismertette a munka jelenlegi állását Bernhard Pawlitschko, a konzorciumban részt vevő Porr AG műszaki igazgatója.

A szakember közölte továbbá, a tél beállta előtt, 2009 végéig el kell készülniük a pályatest építésével, a tervek szerint 2010. március 31-ig csak a kisebb munkákat, a pálya festését, az elektromos próbaüzemet kell majd elvégezni.

A Dunaújváros és Szekszárd között összesen ötvennyolc műtárgy, közte nyolc autópálya-csomópont, öt pihenőhely és 6 nagy híd épül. Pawlitchko tájékoztatása alapján 2,5 millió köbméter humuszt, nyolc millió köbméter földet, egymillió köbméter fagyvédő réteget, és 800 ezer tonna aszfaltot használnak fel az építkezéshez. A műszaki igazgató beszámolt arról is, hogy felhasznált anyagok 90 százaléka Magyarországról származik; a földet közvetlenül a pálya mellől nyerik ki, a fagyvédő réteget alkotó kavics részben a Balaton térségéből érkezik, részben a Dunából kotorják ki, az aszfalt ugyancsak a Balaton térségében készül.

Az autópálya-szakaszt a Bilfinger Berger vezette M6 Tolna Konzorcium úgynevezett Public Private Partnership konstrukcióban - a köz- és a magánszféra együttműködésében - építi meg, és üzemelteti a projekt indulásától számított 30 évig, 2038. július 16-ig. A beruházási költség jelenleg mintegy 140 milliárd forint, a magyar állam havi részletekben fizeti a törlesztést, majd az üzemeltetésért járó díjakat az autópálya rendelkezésre bocsátásáért.