Vágólapra másolva!
Szükség esetén kész pénzügyi támogatást adni az Európai Unió Litvániának - mondta kedden Brüsszelben az Európai Bizottság elnöke, miután megbeszélést folytatott a litván államfővel.
Vágólapra másolva!

José Manuel Barroso és Dalia Grybauskaite nem sokkal ezelőtt még szoros munkatársi kapcsolatban volt egymással: utóbbi, mielőtt idén májusban megnyerte a litván elnökválasztást, hazájának EU-biztosaként tevékenykedett, történetesen éppen a pénzügyi tervezés és költségvetés területén. Mostani találkozójukon felmerült Litvánia fizetési helyzetének kérdése is.

Barroso hangsúlyozta, az unió szükség esetén hajlandó segíteni, de jelenleg nem áll fenn ilyen kényszerhelyzet. Sem az EU-tól, sem a Nemzetközi Valutaalaptól nincs most szüksége mentőövre Litvániának - tette hozzá. "A litván kormánynak a dolgok jelenlegi állása szerint saját magának kell kezelnie a helyzetet" - fogalmazott ezt elfogadva Grybauskaite.

Litvániában idén 18-19 százalékos gazdasági visszaesés várható, az államháztartási hiány pedig bizonyára eléri a hazai össztermék 8 százalékát. Júliusban megszorító intézkedésekről döntöttek, amelyek egyebek közt a közkiadások csökkentését, valamint az áfa 19-ről 21 százalékra emelését tartalmazzák. Barroso most üdvözölte az eddig meghozott litván döntéseket.