Enyhít Kína az autóimport vámterhein

Vágólapra másolva!
Kína várhatóan a jövő héten eltörli az import autóalkatrészekre kirótt vámterhet, miután a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) még tavaly tisztességtelennek minősítette azt.
Vágólapra másolva!

Ezzel a lépéssel egy négyéves szabályozásnak vethetnek véget. Eszerint a kivetett vámot növelni lehetett attól függően, hogy az alkatrész értéke az elkészült autó értékének hány százalékát tette ki.

A Dow Jones hírügynökség jelentése szerint a kínai kereskedelmi minisztérium és más kormányzati szervek közös közleményben jelentik be jövő héten kedden, hogy eltörlik ezt a szabályzást.

Kínában 10 százalékos vámmal sújtották az import autóalkatrészeket, de 2005 áprilisától 25 százalékos vámot kellett fizetni, ha az alkatrész értéke az összeszerelt autó értékének 60 százalékát, vagy annál nagyobb hányadát tette ki. A komplett autók behozatalára szintén 25 százalékos vámot vetettek ki.

A WTO testülete tavaly júliusban kimondta, hogy ez a összeegyeztethetetlen a szervezet szabályaival. A döntést, a szabályozást kifogásoló Egyesült Államok, Kanada és az Európai Unió is üdvözölte. Kína fellebbezett a döntés ellen, de a WTO decemberi döntésével fenntartotta eredeti ítéletet.