Augusztusban csökkent a feldolgozóipar helyzetét tükröző beszerzési menedzserindex értéke, ezt azt jelenti, hogy folytatódott az ágazat tavaly októberben indult zsugorodása - derül ki a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) legfrisebb jelentéséből.

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított augusztusi értéke 45,8 pontra esett vissza a júliusi 49,2 pontról. Ez régen látott gyenge eredményt jelent, korábban csak 1997 és 1998 augusztusában volt a szektor szűkülését jelző 50 pont alatt az index értéke.
Az augusztusi adatok egyelőre arra utalnak, hogy a júliusi - viszonylag - kedvező eredmények kiugróak voltak, a legfrissebb értékek inkább a május-júniusi szűkülési ütemű trendhez igazodnak, azaz folytatódik az tavaly ősszel kezdődött hanyatlás.
Augusztusban több részindex több is komolyabban esett. A júliusi közel stagnálás után 4,2 százalékponttal - a júniusi szintre csökkent - az új megrendelések indexe (45,5). A beszerzési mennyiségre vonatkozó mutató 2,2 százalékponttal esett júliushoz képest, a termelési mennyiség index pedig 7,2 százalékponttal 44,3 pontra csökkent.
Az importindex 1,9 százalékponttal hanyatlott, a múlt hónapban enyhe bővülést jelző exportindex értéke azonban 4,8 százalékponttal 54,9 pontra nőtt.. Ezzel az exportindex már harmadik hónapja folyamatosan jelzi a kivitel fokozatos bővülését.
A foglalkoztatási mutató 2008 májusa óta elbocsátásokat jelez a feldolgozóiparban, bár a múlt havihoz képest 0,8 százalékponttal nőtt az értéke. A csökkenés ténye önmagában nem meglepő, 1996 óta soha nem nőtt a foglalkoztatottság augusztus hónapban.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.