Hatéves mélypontra csökkent a cseh infláció

Vágólapra másolva!
Az elemzői várakozásokban szereplő 0,3 százalékkal szemben augusztusban 0,2 százalékos volt a 12 hónapra visszatekintő infláció Csehországban. A szerdán publikált adat hatéves mélypontot jelent.
Vágólapra másolva!

Augusztusban éves szinten 0,2 százalékkal emelkedtek, míg júliushoz viszonyítva 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak Csehországban - közölte a cseh statisztikai hivatal szerdán.

Az elemzők kicsit más vártak: éves összevetésben 0,3 százalékkal emelkedtek az árak, idén júliushoz viszonyítva viszont 0,1 százalékos csökkenés t vártak.

Az infláció csaknem hat éves mélypontjára csökkent augusztusban, messze a jegybank idei évi 3 százalékos inflációs célja alá. A jelentés szerint a havi árcsökkenést elsősorban az élelmiszerek és az alkoholmentes italok árának 1,1 százalékos csökkenése okozta.

A cseh gazdaság a második negyedévben 5,5 százalékkal csökkent 2008 azonos időszakához képest, de 0,1 százalékkal nőtt az első negyedévhez viszonyítva. Elemzők szerint az augusztusi adatok alapján nem várható további alapkamat-csökkentés. A központi bank augusztus 6-án 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot.