Vágólapra másolva!
A gazdasági válság nyomán a közelmúltban lakat került az első magyarországi autóplázára. Ez nem is meglepő, mert az ominózus üzleti modell Európában sem volt sikeres - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A Csiki-Bege cégcsoport évekkel ezelőtt nagy hírveréssel megnyitott békásmegyeri autóplázájából kísértekastély lett, az társaság M3-as autópálya budapesti bevezető szakasza mellett lévő autócentrumát szeptembertől a szintén autóértékesítésben érdekelt Schiller Autó vette át - derül ki a Népszabadságból.

Több tényező is szerepet játszott abban, hogy lakat került az autóplázára, egyetlen márka modelljeit forgalmazó szalon beruházási költsége legalább félmilliárd forint, mivel a létesítményben több márkát is forgalmaztak, a kiadások ennek többszörösére rúgtak. A jelentős költség nem okozott gondot, ameddig fejlődött az autópiac, ám az utóbbi években megváltozott a helyzet. Magyarország autóállománya telítődött, a látványos akciókkal elcsábítható vásárlók elfogytak, a forint gyengülése miatt pedig a devizahitellel rendelkező háztartások nehéz helyzetbe kerültek. Ezek eredményeként a Csiki-Bege autóplázából elmaradoztak a vevők, így a létesítmény nyáron bezárt.

Az autópláza, mint üzleti modell Európában sem futott be karriert. Egy 2003 októberétől életbe lépett uniós szabályozás lehetővé tette, hogy több márkát is lehessen forgalmazni egy szalonban, ezt követően pedig számos autópláza épült szerte Európában, sokan hitték, hogy a több márkát egy helyen forgalmazó szalonoké lesz, ám az élet nem igazolta őket. A konzervatív vásárlási szokások miatt ebben a szegmensben az internetes vásárlás sem népszerű, a szakmai oldalakat elsősorban információszerzésre használják a potenciális vásárlók, akik ezt követően a hagyományos, lakóhelyükhöz közel lévő szalonban veszik át a gépkocsijukat. Ennek köszönhetően Európában már a válság kitörése előtt eltűntek az autóplázák.