A szlovák infláció alulmúlta a becsléseket

Vágólapra másolva!
Az elemzői várakozásoknál jóval alacsonyabb volt az éves infláció Szlovákiában. 
Vágólapra másolva!

Szlovákiában a fogyasztói árak 0,1 százalékkal csökkentek augusztusban júliushoz viszonyítva, az egy évvel korábbit pedig 1,3 százalékkal haladták meg - közölte a szlovák statisztikai hivatal csütörtökön. Az elemzők ezzel szemben 2,3 százalékos éves, és 0,1 százalékos egy havi drágulást vártak.

A statisztikai hivatal felülvizsgálta az inflációs adatokat januárig visszamenőleg: a módosított adatok szerint júliusban stagnáltak az árak az előző hónaphoz képest, és 1,7 százalékkal emelkedtek 2008 júliusához viszonyítva.