Negatív kilátáson marad Budapest adósbesorolása

Vágólapra másolva!
A Moody's szerint Budapest továbbra is tartja az országéval azonos Baa1 minősítését, negatív kilátásokkal - nyilatkozta Nyáry Krisztián, a városháza kommunikációs igazgatója A Főpolgármesteri Kabinet ülésén Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes beszámolt a hitelminősítő intézet szeptemberben nyilvánosságra kerülő, Budapestre vonatkozó jelentéséről.
Vágólapra másolva!

Az anyag Budapest erősségeként rögzíti az eddigi prudens költségvetési politikáját. Ez a javuló működési eredményben, a jó likviditási helyzetben és a kedvező adósság-struktúrában tükröződik, ami menedzselhető adósságszolgálattal jár együtt. A hitelminősítő rámutatott, hogy az elmúlt öt évben Budapest mindig a költségvetési határain belül maradt.

A kommunikációs igazgató kifejtette, hogy a hitelminősítő valószínűsíti a magyarországi makrogazdasági helyzet további romlását, és kitér rá, hogy a várhatóan kisebb mértékű működési bevételek miatt növekszik a főváros költségvetésére helyeződő nyomás. Megállapítják, hogy a jelenlegi szigorú költségvetési politikától való eltérés ronthatja Budapest jövőbeni besorolását.

A jelentés a gazdasági válság hatásai és a deviza árfolyamokkal kapcsolatos kockázatok mellett a legnagyobb költségvetési kockázatként a BKV pénzügyi helyzetét nevezi meg. A Moody,s prognózisa szerint jövőre várhatóan csökken az önkormányzat iparűzési adóból származó bevétele, s várhatóan a kormányzati forrásból származó bevételek is mérséklődnek 10 százalékkal. A hitelminősítő kérdésesnek tartja, hogy a város ennek megfelelően képes lesz-e a megfelelő mértékben visszafogni működési kiadásait.

A Moody,s szerint a főváros beruházási tevékenysége megfelelő, többéves fejlesztési tervét évente aktualizálja, az adósságmenedzsment tekintetében azonban egyre jobban ki van szolgáltatva az árfolyam- és kamatkockázatoknak. Az uniós támogatásoknak köszönhetően a beruházási kiadások jelentősen növekedtek az előző években, s ez együtt járt a fejlesztési hitelek növekedésével is. A városvezetés célja a fővárosnak juttatott beruházási támogatások maximalizálása, még ha ez jelentős önrész-igénnyel is jár.

Az igazgató kifejtette, hogy a jelentés szerint tavaly a fővárosi önkormányzat működési bevételeinek 45 százalékára rúgott a közvetlen adósság (160 milliárd forint), s ez az érték idén 50 százalékra emelkedik. A jelentés kihangsúlyozza, hogy Budapest ezzel együtt is az adósságra vonatkozó elvárásokon belül marad és sem a törvényileg rögzített, sem a városvezetés által magának szabott határokat nem lépik át.

A városvezetés ugyanis 65-70 százalékos közvetlen adósságállományt tartana kritikusnak, s ez összhangban áll a Moody,s véleményével is. A hitelminősítő az úgynevezett közvetett adósságállományhoz hozzászámítja a BKV adósságait is. Tavaly ez a kumulált összeg 229 milliárd forint volt, s ehhez jön még a BKV tervezett hitelfelvétele, így a 2009-es adósságállomány az elmúlt öt év legmagasabb értékét adja. További emelkedést a hitelminősítő nem vár, mivel a főváros által felvett hitel áthidaló jellegű, a Főgáz-részvények eladásának megvalósulásáig szól.

Nyáry Krisztián kitért arra is, hogy a Moody,s jelentése szerint a városvezetés stabilitása hozzájárul a költségvetési célok eléréséhez, s megemlíti, hogy a főpolgármestert a legutóbbi választások során negyedszerre is újraválasztották. A választói preferenciák országos mértékű változása azonban a 2010 őszén esedékes önkormányzati választások során is jelentős változásokat eredményezhet, amelyeknek komoly hatásuk lehet Budapest fiskális politikájára - jegyezte meg az igazgató.