MNB: Még mindig drágák a forinthitelek

Vágólapra másolva!
Bár az előző hónaphoz képest jelentősen csökkent a lakáscélú új forinthitelek átlagos hitelköltség mutatója, a szeptemberi 11,76 százalékos átlagkamat még mindig 79 bázisponttal magasabb a tavaly novemberinél, noha azóta a jegybanki alapkamat 300 bázisponttal csökkent - derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb összeállításából.
Vágólapra másolva!

Szeptemberben a háztartások új forintalapú, lakáscélú hiteleinek szerződéses értéke 7 milliárdra csökkent, a legmagasabb júniusban és júliusban volt, mindkét hónapban mintegy 17,8 milliárd forintot tett ki. Az euró alapú új hitelek szerződéses értéke kissé növekedett, 12,5 milliárd forint körüli értékről 12,9 milliárdra, az átlagos hitelköltség is nőtt, 10 százalék fölé valamivel.

Svájci frankban az előző két havi megtorpanás után ismét 4 milliárd forintnyi lakáshitelt igényeltek a háztartások, az átlagos hitelköltség mutató azonban ebben a hónapban tavaly június óta először 7 százalék alá csökkent.

A hitelintézetek összevont mérlege alapján a háztartások szeptemberben továbbra is nettó betételhelyezők voltak, csökkent nettó forint-hitelfelvételük, és nettó deviza-hiteltörlesztésük is. A háztartások hitelállománya a hónap végére 6 milliárd forinttal csökkent ugyan, ez azonban nem a tranzakciókból, hanem az átértékelődéből fakadt, ami 13 milliárdot tett ki. Szeptember végére a háztartások forinthitel állománya 13,3 milliárddal 2.669,1 milliárdra nőtt, a devizahiteleké több mint 17 milliárddal 5.148,5 milliárdra csökkent, amiből a tranzakciók 6,4 milliárdot tettek ki.

A szezonálisan igazított és árfolyamszűrt adatok nettó deviza-hiteltörlesztés 5,6 milliárd forintot tett ki. Összességében a háztartások betételhelyezők voltak ebben a hónapban, a forintbetéteknél 34,1 milliárd forint, a devizabetéteknél 18,6 milliárd forint nettó elhelyezés volt.

A forintbetétek szezonálisan nem igazított állománya 2,2 milliárd forinttal 6.171 milliárdra csökkent, a devizabetéteké pedig az átértékelődés és egyéb változás okozta csökkenés ellenére 6,6 milliárd forinttal, 1.231 milliárdra nőtt.

A nem pénzügyi vállalatok szeptemberi szezonálisan igazított, árfolyamszűrt adatai szerint a nettó forint-hitelfelvétel 45,1 milliárd forint volt, míg a devizában denominált hiteleknél 77,1 milliárd forintos nettó törlesztés volt. Ebben a hónapban nettó betétkivonás volt jellemző a nem pénzügyi vállalatokra, a forintbetéteknél 15,9 milliárd forint, a devizabetéteknél 53,6 milliárd forint értékben.

A szezonálisan nem igazított adatok szerint a forinthitelek állománya 35,9 milliárd forinttal nőtt, míg a devizában denominált hitelek állománya 95,7 milliárd forinttal csökkent a 69,2 milliárd forint nettó törlesztés és a 26,5 milliárd forint átértékelődés és egyéb változás okozta csökkenés következtében. A nettó betétkivonás a forintbetétek esetében 65,2 milliárd forint volt, a devizában denominált betétállomány 87,3 milliárd forintos csökkenése pedig 75,9 milliárd forint nettó kivonás, valamint 11,4 milliárd forint átértékelődésből és egyéb változásból származó csökkenés eredményeként jött létre.

A külföldi kötelezettségek állománya szeptemberben az előző hónaphoz hasonlóan a hitelintézetek mérlegfőösszegének 30,9 százalékát tette ki.