Warren Buffett vasutat vásárolt

Vágólapra másolva!
A világ hol első, hol második leggazdagabb embere, Warren Buffett összesen 44 milliárd dollárért megvásárolja a Burlington Northern Santa Fe vasúttársaságot. Az ügylet a Berkshire eddigi legnagyobb felvásárlása, amit Buffett irányítása alatt hajtott végre.
Vágólapra másolva!

Buffett cége most a Berkshire 77,4 százalékát vásárolja meg, a tranzakció teljes értéke - ami készpénzből, részvénycseréből és hitelátvállalásból áll - 44 milliárd dollár, ebből 10 milliárdot tesz ki a hitel - írja a Bloomberg a vasúttársaság közleményére hivatkozva. A befektető a korábbi befektetésekkel együtt immár a vasútcég teljes egészét birtokolja.

A vételár így részvényenként 100 dollár, szemben a vasútrészvény tegnapi 76,07 dolláros záróárával. Buffett most 26 milliárd dollárt költ készpénz és részvény formájában.

Az akvizíció az Egyesült Államok gazdaságának fellendülésére kötött fogadásként is tekinthető - mondta Buffett közleményében.