Drágulás a tőzsdéken, lendületben az OTP

Vágólapra másolva!
Hétfőhöz hasonolóan a keddi kereskedést is a vásárlók irányítják a részvénypiacokon. Az amerikai mutatók erősödése után Ázsia is emelkedett és az európai tőzsdeindexek is izmosodtak a nyitás után. A BUX sem maradt ki a jóból, a rajtot követően több mint 1 százalékkal erősödött.
Vágólapra másolva!

Optimista hangulat alakult ki a világ tőzsdéin, miután a múlt heti bukdácsolás után hétfőn szárnyaltak a részvénypiacok. A vezető New York-i tőzsdeindex, a Dow Jones Industrial Average például 13 hónapos csúcsra emelkedett. A nemzetközi befektetői hangulat elsősorban azért változott meg, mert a G20-csoportba tartozó országok pénzügyminiszterei és jegybanki vezetői az állami gazdaságélénkítés fenntartása mellett foglaltak állást szombaton zárult kétnapos tanácskozásukon.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a kedvező hangulatnak köszönhetően 1,16 százalékkal 21 022,47 pontra emelkedett a keddi nyitás után. Az OTP 1,8 százalékkal 5640 forintra drágult, a Mol 0,4 százalékkal 15 950, a Magyar Telekom 0,8 százalékkal 755, a harmadik negyedéves gyorsjelentését kedden publikáló Richter pedig 0,7 százalékkal 41 300 forintra erősödött.

A nemzetközi porondon is jó a hangulat, a legfontosabb nyugat-európai mutatók is pozitív irányba indultak, Ázsiában pedig pluszban zártak az indexek. Tokióban a 225 részvény mozgását jelző Nikkei kedden 0,7 százalékkal 9873,15, a hongkongi Hang Seng index 1 százalékkal 22 425, a sanghaji összetett mutató pedig szintén 0,7, a szöuli Kospi 0,4 százalékkal emelkedett, és erősödtek a mutatók Thaiföldön, Indonéziában és a Fülöp-szigeteken is.

A nap hátralévő részében az európai piacokon, így a budapesti tőzsdén is a ZEW német gazdaságkutató intézet legfrisseb hangulatindexe befolyásolhatja majd a kereskedés irányát.