A RUE 8 milliárdot követel a Naftogaztól

Vágólapra másolva!
A RosUkrEnergo a négyszeresére, 8,26 milliárd dollárra emelte az ukrán Naftogazzal szembeni követelését, az összeget annak, a tulajdonát képező 11 milliárd köbméter földgáznak a fejében kéri, amelyet a Naftogaz a januárban megkötött új orosz-ukrán gázszállítási szerződés nyomán nem volt hajlandó kiadni föld alatti tárolóiból.
Vágólapra másolva!

A Vedomosztyi című orosz üzleti napilapban hétfőn közölt hír szerint a RosUkrEnergo (RUE) - amely 50-50 százalékban az orosz Gazprom, illetve Dmitrij Firtas ukrán üzletember és partnere tulajdonában van, november 12-én adta be pontosított keresetét a stockholmi gazdasági bírósághoz, amely az ügyet január elején szándékozik tárgyalni.

A Gazprom Ukrajna - Viktor Juscsenko elnök kérésére - 2004 óta a RUE útján szállította a gázt Ukrajnának. A Svájcban bejegyzett RUE évente mintegy 60 milliárd köbméter gázt vásárolt a Gazpromtól, s ebből az orosz-ukrán határon valamivel több mint 50 milliárd köbmétert eladott a Naftogaznak, a fennmaradó mennyiséget pedig Magyarországra, Romániába és Lengyelországba szállította.

Az idén év elején lezajlott, az Európába irányuló orosz szállítások kiesésében kulmináló orosz-ukrán gázháborút lezáró új, tíz évre szóló szerződést ukrán részről Julija Timosenko ukrán kormányfő írta alá. Ő régen követelte a közvetítők kizárását az üzletből, s az új szerződésben a RosUkrEnergo nem is szerepel.

A Gazprom ennek megfelelően megszüntette a RUE-nak szóló szállításokat, de az ukrajnai földalatti gáztárolókban maradt a RUE tulajdonát képező mintegy 11 milliárd köbméter gáz, amelynek értékét Firtas 4 milliárd dollárra becsülte. A Naftogaz a Gazprommal között különféle szerződések és megállapodások nyomán a sajátjának minősítette a 11 milliárd köbméter földgázt.

A RUE még januárban két keresettel fordult a stockholmi bírósághoz: 600 millió dollárt követelt a Naftogaztól a 2008-ban esedékes átutalások késése miatti bírságként - az ukrán állami cég ezt az adósságot nem ismeri el -, továbbá követelte a tranzitszerződés teljesítésének kikényszerítését, s ezen belül a tárolókban lévő földgáz kiadását. Idén júniusban a RUE Naftogazzal szembeni követelése 2 milliárd dollárra nőtt.

Az összeg újabb megemelését a lapnak a részleteket jól ismerő forrás azzal magyarázta, hogy a 11 milliárd köbméter gáz fejében a RUE 4,95 milliárd dollárt, visszatartásáért további 10 százalék bírságot követel, a fennmaradó összeget különböző 2008-as, illetve 2007-2008-as elmaradt, illetve késedelmes fizetések és szállítások és egy 2006-ban elmaradt átutalás miatti bírság teszi ki.

Az újabb keresetekről egyetlen érdekelt sem kívánt nyilatkozni, beleértve a stockholmi bíróság titkárát, de a Naftogaznál annyit elmondtak, hogy megkapták a keresetet és tanulmányozzák azt.

A Vedomosztyi szakértőket idézve azt írta: a RUE-nak van esélye rá, hogy megítéli neki a keresetben foglaltakat a stockholmi bíróság, hiszen jogosan állítja, hogy a Naftogaz nem veheti el egyoldalúan a föld alatti tárolókban lévő, a RUE tulajdonát képező földgázt, különösen nem azon az áron, amelyet ő állapít meg.