A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) méltánytalannak tartja azokat a támadásokat, melyek az M0-ás autóút M6-os autópálya és 51. számú főút közötti szakaszának bővítésére kiírt közbeszerzési eljárás kapcsán érik - közölte a NIF Zrt.
Az M0-ás autóút érintett szakaszára 2009 márciusában írtak ki közbeszerzési pályázatot, amelyre három ajánlat érkezett. Az ajánlatkérő NIF Zrt. a Porr Kft. 28,3 milliárd forintos ajánlatát hirdette ki győztesnek. A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) azonban az eredményhirdetés után megsemmisítette a NIF Zrt. döntését, amelyet az M-0 konzorcium, és az ugyancsak pályázó Nemzetközi Vegyépszer Zrt. is megtámadott.
A KDB szeptember végén kihirdetett határozata az eredeti döntéssel ellentétben kizárta a közbeszerzési eljárásból a Porr Kft.-t, valamint az ugyancsak pályázó Nemzetközi Vegyépszer Zrt.-t, és az eredetileg kizárt M0 déli ág II. Konzorciumot nyilvánította győztesnek. A határozatot a Porr Építési Kft. megtámadta, emellett pedig az ügyben az Európai Bizottságtól kért vizsgálatot szeptember végén.
A KDB kedden tárgyalta a Porr Kft. kérelmét, és november 30-ig hozhat döntést az ügyben, de a határidő 10 nappal meghosszabbítható. A NIF Zrt., csütörtöki közleményében hangsúlyozza: a teljes eljárást jogszerűen folytatták le, így a jogorvoslati eljárásokban is eleget tettek kötelezettségeiknek, ezért visszautasítanak minden ezzel kapcsolatos negatív megfogalmazást.
Az ajánlatkérőt a Közbeszerzési Törvény egy rendelkezése sem jogosítja fel arra, hogy az ajánlatok fenntartásán túl, az ajánlati biztosíték meghosszabbítására is felhívja az ajánlattevőket, így erre nem került sor. Felhívják a figyelmet arra, hogy a KDB előtt folyamatban lévő jogorvoslati eljárásban ez az egyik legfontosabb eldöntendő jogkérdés - olvasható a NIF Zrt. közleményében.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.