Reklámok miatt büntették a Pannont és a Vodafone-t

Vágólapra másolva!
Sok internetezésre buzdította mobilnetes ügyfeleit, de a nagy forgalmat annak korlátozásával büntette a Pannon és a Vodafone, ezért és egyéb megtévesztő hirdetésekért 15 illetve 10 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Vágólapra másolva!

A hivatal közleménye szerint "a két társaság mobilinternetes szolgáltatásait népszerűsítő reklámjaiban intenzív internetezésre bíztatta a fogyasztót, majd a felhívásnak megfelelő magatartást tanúsítókat az adatforgalom lassításával szankcionálta. Emiatt a Pannon 15 millió, a Vodafone pedig 10 millió forint bírságot kapott."

A Pannon GSM Távközlési Zrt. korlátlan forgalmi kerettel reklámozta egyes mobilinternet csomagjaitm, ugyanakkor az eljárás alá vontnak lehetősége van a szolgáltatás sebességének lassítására, a sávszélesség csökkentésére, korlátozására. A GVH vizsgálata szerint a Pannon Internet Éjjel-nappal és a Pannon Internet Éjszaka-hétvége tarifacsomagok szerződésében rögzítette: a Pannon jogosult az adott forgalom idején a sávszélességet csökkenteni olyan fájlcserélő, fájlmegosztó egyéb nagy mennyiségű adattovábbítására szolgáló alkalmazás használata során, amely révén az adatcsere közvetlenül a felhasználók között, a szervertől függetlenül zajlik. A Pannon ténylegesen követett gyakorlata során azonban a sebesség korlátozására nemcsak valamiféle extrém, a fogyasztói értelmezés szerint is normálnak nem minősülő használat esetén kerülhetett sor. Annál is inkább, mert az általa működtetett rendszer minden esetben nem is volt alkalmas az extrém felhasználást mutató előfizetők azonosítására.

A Pannon bármely előfizető hozzáférési sebességét korlátozhatja, függetlenül attól, hogy a korlátozás alapjául szolgáló körülmény felróható-e az előfizetőnek vagy sem, illetve a korlátozás alapjául szolgáló körülmény egyáltalán összefüggésben van-e az előfizető magatartásával vagy sem. Ez azt is eredményezheti, hogy ha a fogyasztó pontosan ugyanazon felhasználói magatartást tanúsít, akkor az egyik időszakban nem kerül vele szemben alkalmazásra a sebesség korlátozása, míg a másik időszakban nem a saját magatartására visszavezethető okból a szolgáltató korlátozza a hozzáférési sebességet. Még akkor is, ha a rendszer állítólagos túlterheltsége nem ezen, hanem a többi fogyasztó magatartására vezethető vissza.

A GVH szerint tisztességtelen, ha a reklámokban a vállalkozás intenzív internetezésre bíztatja a fogyasztót, majd a felhívásnak megfelelő magatartást tanúsítókat az adatforgalom lassításával szankcionálja. A versenyhatóság meggyőződése szerint a Pannon tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot fejtett ki, amikor nem a mobilinternet szolgáltatás nyújtásának technikai feltételeihez és a lassítás által ténylegesen megvalósított gyakorlatához igazította kereskedelmi kommunikációinak tartalmát, így a fogyasztókban téves képzet alakulhatott ki a Pannon Internet Éjjel-nappal és a Pannon Internet Éjszaka-hétvége tarifacsomagokról.

Vodafone: mit jelent az 5 giga?

A fentihez hasonló ügyben indult GVH vizsgálat a Vodafone Zrt. ellen is. A társaság az úgynevezett HSDPA technológia nyári kampánya keretében arról tájékoztatta a fogyasztót, hogy az Internet Szabadon akcióban fix havi díjért korlátlanul internetezhet normál felhasználás esetén, adatmennyiségi megkötés nélkül. A Vodafone meghatározta, hogy mi minősül normál és mi minősül extrém használatnak. Normál felhasználásnak számít például a társaság szerint az e-mail küldés és fogadás (csatolmányokkal), böngészés, hírportál olvasás, webes és FTP-letöltés, internetes videó megtekintése (pl. YouTube), online rádió hallgatás, internetes telefonálás, chat, csatlakozás vállalati hálózathoz. Extrém használatnak minősül a fájlmegosztó/-cserélő programok üzemeltetése abban az esetben, ha a tárgyhavi összes adatmennyiség meghaladja az 5 GB-ot. A tájékoztatások alapján a fogyasztó joggal juthatott arra a következtetésre, hogy csak akkor kell valamilyen korlátozással számolnia, ha fájlmegosztó/-cserélő programot üzemeltet és a tárgyhavi összes adatmennyiség meghaladja az 5 GB-ot.

A GVH vizsgálata megállapította, hogy a Vodafone Internet Fix csomagot 2008. április 3-tól felváltó Vodafone Internet Szabadon csomag lényeges tulajdonsága, hogy 2008. augusztus 8-tól a Vodafone számára még normál használat esetén is lehetősége van az adatforgalom időszakos vagy állandó lassítására 5 GB adatforgalom felett. Az adatforgalom alakulása, mennyisége a GVH szerint nem tekinthető olyan körülménynek, amely önmagában alapos ok lenne a lassításra egy korlátlan internetezésre, intenzív használatra kínált szolgáltatás esetén.

A fenti mellett más hirdetések ügyében is elmarasztalta a hivatal a telefontársaságot. Emiatt a GVH megállapította, hogy a Vodafone 2008 augusztusában a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított 2008 szeptember 1 és december 31 között pedig tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott. Ezért a távközlési vállalkozás 10 millió forint bírságot kapott. Az ügyben súlyosító körülménynek bizonyult, hogy a Vodafone korábban többször kapott elmarasztalást a GVH-tól a fogyasztók megtévesztése miatt és megtévesztő hirdetései hosszú időn át elérhetőek voltak.