Vágólapra másolva!
A korábbi 0,9 helyett csak 0,7 százalékos GDP-csökkenést vár jövőre a kormány.
Vágólapra másolva!

A 2010-es makropálya módosítására készül a kormány, így a jövő évi inflációs prognózist 4,1 százalékról 3,9 százalékra csökkenti, a bruttó hazai termék (GDP) visszaesésére vonatkozó becslését pedig 0,9 százalékról 0,7 százalékra módosítja előrejelzés - mondta Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülésén pénteken Budapesten.

Csizmár Gábor kifejtette: a változás nem érinti a költségvetési törvényt, mert a törvény sarokszámai már eldőltek, így csak fejezeteken belüli mozgás képzelhető el. Az előzetes bérkalkulációkra sincs számottevő hatással a makropálya módosítása, így az Országos Érdekegyeztető Tanácsban folyó sem befolyásolja a módosítás