Meghalt Paul Samuelson Nobel-díjas közgazdász

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Meghalt Paul Samuelson, az első amerikai tudós, aki megkapta a közgazdasági Nobel-díjat - közölte vasárnap a Massachusetts Institute of Technology (MIT) tudományegyetem, amelynek Samuelson 1940 óta volt oktatója.

A világhírű tudós 94 éves korában, rövid betegség után hunyt el. A közgazdasági Nobel-díj történetének második évében, 1970-ben kapta meg a kitüntetést. Az akkori méltatás szerint "valamennyi kortársánál többet tett az elméleti közgazdaságtan területén a tudományos elemzés szintjének az emeléséért."

Az 1915-ben született Samuelson a Harvard Egyetemen szerzett doktori fokozatot közgazdaságtanból. Fő műve a Közgazdaságtan (Economics) című 1948-as tankönyv, melynek társszerzője William Nordhaus volt. A kötetet több mint negyven nyelvre fordították le, magyar közgazdász hallgatók nemzedékei is nevelkedtek rajta. Samuelson diákjai között volt, például, Ben Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed jelenlegi elnöke.