unegyed

A luc lehet a sláger - fenyőfakörkép a roham előtt

Aki olcsón akar karácsonyfát vásárolni, annak vagy vidékre kell mennie, vagy meg kell keresnie az akciós árusokat, de az biztos, hogy 1500 forint alatt nem nagyon lehet beszerezni a karácsony legfontosabb kellékét. A méterár ma már szinte sehol sem jellemző, inkább darabra mérik a fákat, a földlabdás fenyő pedig még mindig kevés helyen kapható és az sem egyértelmű, hogy az ünnep után vissza lehet vinni a túlélőket.

"A válságban a legmenőbb a lucfenyő, jó az illata és olcsóbb, mint a többi. Igaz ugyan, hogy a levelek hamar lehullnak, de valamit valamiért" - így fogalmazta meg vásárlási szempontjait egy budapesti nyugdíjas hölgy, akinek a véleménye irányadónak tűnik az idei karácsonyi szezonra az [origo] által felkeresett fenyőfa-árusok véleménye alapján.

Egyértelműen látszik ugyanis, hogy a vásárlói szokások a válság hatására átalakultak, így szerény karácsonyi forgalomra számítanak a fenyőfa-kereskedők is. Az eddigi évek kiköltekező vásárlói helyett sokkal spórolósabb vevőkre lehet számítani, sok helyen kérnek csupán egy-egy ágat az árusoktól, és akiknek telik teljes fára, azok is inkább a kisebb méreteket keresik. (A gallyakhoz, ágakhoz sok esetben ingyen, esetleg néhány száz forintért hozzá lehet jutni.)

Reprezentatívnak nem mondható felmérésünkből az derült ki, hogy legkevesebb 1500 forintot vigyen magával, aki fát szeretne vásárolni, de egy nagy belmagasságú lakásba illő fához ennek akár tízszeresére is szükség lehet. Aki teheti, vidéken szerezze be a fát, érdemes megkeresni az akciós árusokat, miközben ha valaki figyel a környezetére és biztosan tudja, hogy nem felejti el gondozni, illetve visszavinni a fát, akkor mindenképp ajánlható a visszavihető földlabdás fenyő. A "mennyi a métere" kérdést szinte el lehet felejteni, az árusok többsége ugyanis darabra árazza a fákat, és ilyenkor a fajtán túl nem is annyira a méret, hanem inkább a forma határozza meg, hogy mennyit kérnek el a fenyőért.

Legalább 1500 forint

A Fehérvári úti piacon a 130 centiméteres, Nagykanizsa mellől érkező lucfenyő 2000 forintba kerül, ugyanezért egy nagy bevásárlóközpontnál, a Savoya Parknál lévő árudában 3000 forintot kértek, a kicsit nagyobb - 160 centis - fákat pedig mindkét helyszínen 4 ezer forintért lehetett elhozni. A normandból a 160 centisért 6 ezer, a 4 méteresért 16 ezer forintot kértek a Fehérvári úton, a Savoya Parkban egy 3 méteres példány 12 ezer forintba kerül.

A fővároson kívül bartságosabb árakkal lehet találkozni. Szegeden, az egyik nagyáruház előtt akciósnak mondott árakon kaphatóak a fák: az átlagos méretű ezüstfenyő 2500-4000, a normand 3000-6000, az erdei 1500-4500, a luc fenyő pedig 1500-2000 forintot kóstál. 

Szombathelyen legtöbben a kisebb méretű lucfenyőket keresik, de továbbra is van kereslet a normand fenyőre is. A vasi megyeszékhelyen fa magasságától és fajtájától függően 1-3 ezer forintot kérnek el az árusok. Szentesen a fajta határozza meg az árat: a legolcsóbb luc darabja 2500, a legdrágább douglasé 4500 forint.

 

Forrás: AFP

A kisebb fákat keresi a többség

 

Szekszárdon egy fenyőárus elmondta, már nem dán fákat árulnak, mint tavaly, mert az idén 15 euróval drágábbak azok a fenyőfák. Az idei magyar fák kicsit szerényebbek is, de válságban nincs más lehetőség. Sokan ragaszkodnak a mérethez, de többen próbálnak alkudni, mint tavaly - tette hozzá szekszárdi kereskedő. Az árak 4-10 ezer forint között változnak. A kislánya első karácsonyára készülő szekszárdi férfi közölte: "lassan minden utcasarkon áll egy fenyőárus, lehet spórolni, sőt egyes helyeken alkudni is". Az árérzékenység mindenhol jellemző, az [origo]-nak válaszoló árusok szerint az emberek jellemzően először az árat kérdezik, aztán térnek rá a formára és a fajtára.

Akcióznak a nagyok

A szaküzletek, valamint áruházak különböz kedvezményekkel, akciókkal próbálják elcsábítani a vásárlókat: az Oázis kertészetekben vásárolt vágott fenyő ára például akár teljes egészében is levásárolható. A 70-175 cm-es lucfenyők ára teljes értékben levásárolható, a többi vágott fenyő árából méterenként 1000 forintot lehet dísznövényre költeni december 26-a január 24-e között (egy 150-175 centi közé eső, nem luc fenyőből például 1750 forint vásárolható le). A kertészetben a legkisebb lucfenyő 1790, az ezüstfenyő 3490, a  normand pedig 5990 forint. A levásárláshoz a vágott fenyőket nem kell visszavinni áruházba, az azonos árban kínált élő (cserepes) fenyőt viszont igen, és ebben az esetben a fa árának fele vásárolható le, mérettől függetlenül.

A Silvanus Díszfaiskola sem szeretne lemaradni, a vásárláskor kapot nyugta bemutatásakor januárban és februárban 30 százalékos kedvezményt kínált a cég, amelynek egyebek mellett Békásmegyeren, Üllőn, és Újpesten van telephelye. A 150-175 centis normand fenyő 8500 forintba kerül a cégnél, a földlabdás változatért 18 990 forintot kell fizetni.

 

Forrás: AFP

Földlabdás fenyő: vagy visszaveszik, vagy nem

 

Az Ikeában december 23-ig lehet 4990 forintos áron fát venni, ha a vevő január 5. és 15. között a fát visszaviszi, 3000 forintos utalványt kap, amit a következő vásárlásnál használhat fel. A Tescóban a december 24-ig megvásárolható fákon lévő ellenőrző szalagot 28-a és 31-e között kell visszavinni ahhoz, hogy négy darabból álló, 400 forint értékű tűzijátékot kapjunk ajándékba.

A Coránál 2000 forinttól lehet kapni lucfenyőt, míg a normandért 6000 forintot kell adni, itt kapni földlabdás fát, de nem veszik vissza. A kereskedők hétvégére várják a rohamot, eddig a normand fajtából vittek többet. Az Auchanban 1690 forint a legolcsóbb lucfenyő, de a szép iránt érzékenyeknek nem ajánlatos ezt választaniuk. Egy kétméteres normand ugyanitt 10 990 forintba kerül. Olyan akcióval édesgetik magukhoz a vevőket, hogy a blokk bemutatása szilveszter előtt kedvezményes petárdavásárlásra jogosít fel.

A fenyőfák piacára is igaz, ami a teljes magyar kiskereskedelemre, hogy a válság miatt jelentősen csökkent a forgalom. A fenyőárusok mindenesetre bizakodóak: aki tavaly vett fát, az idén is fog és az ünnepen nem spórolnak a magyarok - hangzott el több helyen. A bizakodást egyelőre nem az eddigi eladások táplálják, hanem az, hogy a szezon még nem kezdődött el, az igazán nagy roham a jövő héten indulhat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Most
Top 12 óra
hirdetés
hirdetés
Ajánlat
Ajánlat
Olvasnivaló
Hirdetés
Ajánlat
üzletrész direkt hirdetés
üzletrész direkt hirdetés
üzletrész direkt hirdetés