Naponta 2000 autót adnak el Pekingben

Vágólapra másolva!
Naponta kétezer új gépkocsit adnak el a kínai fővárosban, a szakemberek pedig kiszámították, hogy ezen a hétvégén már több mint 4 millió autó futhat a pekingi utakon - ismertette a fővárosi kormányzat közlekedésirányítási hivatala.
Vágólapra másolva!

A múlt vasárnap már 3,99 millió regisztrált autó volt Pekingben, így várható, hogy most lépik át a négymilliós számot. Ebből - a statisztika szerint - az következik, hogy a 16 millió állandó lakossal rendelkező Pekingben minden negyedik ember már egy gépkocsi birtokosa.

Az elmúlt héten a Pekingben közlekedő gépkocsik száma tízezerrel nőtt, az új jogosítványt szerzők - tehát a tanulóvezetők - száma pedig 12 ezerrel emelkedett.

"A gépkocsik számának növekedését más metropoliszokkal összevetve Pekingben a helyzet egyenesen drámai" - jelentette ki a pekingi kommunikációs kutatóközpont munkatársa. Kuo Csi-fu (Guo Jifu) elmondása szerint 48 év kellett ahhoz, hogy a fővárosban a gépjárművek száma az 1949-ben mért 2300-ról (1997-re) egymillióra nőjön. A második millióhoz hat évre volt szükség, míg a harmadikhoz mindössze 3 év elég volt. A negyedik milliót két év és hét hónap alatt érték el. Tokiónak 12 évre volt szüksége ahhoz, hogy a gépkocsik számát tekintve a harmadikról a negyedik millióra jusson. Az egy autó által megtett napi távolság Pekingben átlagosan 45 kilométer, míg Tokióban 19, Londonban pedig 30.