Kína nem enged a nyomásnak - gazdasági lapszemle

Vágólapra másolva!
Egyebek mellett a General Electric elől happoltak el dél-koreai cégek egy 20 milliárd dolláros üzletet; Kína továbbra sem hajlandó erősíteni a jüant; a feketegazdaság lehet a válság egyik ellenszere; 2008-hoz képest enyhén nőtt a karácsonyi kiskerskedelmi forgalom az USA-ban; csődbe mehet a japán nemzeti légitársaság.
Vágólapra másolva!

Dél-koreai cégek építhetnek négy új atomerőművet az Egyesült Arab Emírségekben - írja a Wall Street Journal. A Korea Electric Power Corp. által vezetett konzorcium a General Electric és az Areva SA - a világ két legnagyobb atomerőmű-építő vállalata - elől szerezte meg a megbízást, melynek értéke meghaladja a 20 milliárd dollárt.

Kína nem enged külföldi nyomásnak, továbbra sem szándékozik a erősíteni a pénzét - idézi a Financial Times a kínai miniszterelnököt. Ven Csi-pao ugyanakkor megígérte, hogy kormánya lépéseket tesz az ingatlanpiac hűtése érdekében. A mesterségesen gyenge árfolyamon tartott jüan nagy előnyt biztosít a világkereskedelemben részt vevő kínai cégeknek.

Ugyancsak a brit lap ismertet egy tanulmányt, mely szerint a gazdaság fekete, illetve szürke szférája - ha megfelelően nagy méretű - több államban segíthet csökkenteni a recesszió kedvezőtlen hatásait. A Deutsche Bank által jegyzett dolgozat példaként említi Görögországot, amelynek GDP-je, a súlyos pénzügyi problémái ellenére, az idén mindössze 1 százalékkal csökkent.

Az előző évhez képest 3,6 százalékkal nőtt a karácsonyi kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban - jelentette a Reuters hírügynökség a SpendingPulse adataira hivatkozva. A felmérés a MasterCard kártyáin bonyolított vásárlásokra alapul, és nem tartalmazza az üzamanyagok, illetve a járművek eladásait.

A Japan Airlines megmentésére kijelölt kormányzati szerv olyan programot terjesztett a japán nemzeti légitársaság hitelezői elé, amely annak lehetséges csődjével is számol - értesült a MarketWatch. A céget problémái ellenére már mepróbálta felvásárolni a Delta Airlines, valamint az American Airlines anyavállalata is.